A mozgással lesznek színesebbek a nyári napok

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy munkatársaink életében a mozgás nem a teherről, a kötelességről vagy kényszerről szól. A sport legtöbbünk életében a feltöltődést, energiát, jókedvet jelenti. Reméljük, sokakat inspirálunk ezzel! Hiszen ehhez csak annyi kell, hogy szokássá váljon a sport. Csak az indulás nehéz, de hamar örömforrás válik belőle. Mi történt az elmúlt héten? A futás most is népszerű volt, dr. Bodnár Eszter, dr. Bajnok Éva és dr. Somos Éva is futottak, amit mindhárman úszással egészítettek ki. Futóklub eseményünk is volt a héten, Balogh Brigi és Illyés Olgi futottak edzőnkkel, Dolmány Fannival, akik a futás során dr. Vojnisek Zsuzsival is összefutottak. :) Futócipőt húzott dr. Jáky Renáta, Kiss Anikó, Tuba Viki, Szerencsés Timi, Szász Vivi, Pozsonyi Dóra és Vass Zsolti is. Baritz Tomi „nyerte” a legváltozatosabb sportolást talán, a futás mellett túrázott, kenuzott, úszott, kosarazott és röplabdázott is. Dr. Kemény Viki és dr. Svéd Tamás 4 napot töltöttek a Dunán evezéssel, és ezzel sok-sok órát gyűjtöttek a Bátraknak. Az edzőtermi erősítést dr. Várnagy Éva és Patalenszki Ibolya is komolyan űzte az elmúlt héten és külön szeretnénk kiemelni Filep-Tóth Kittit és Sági Esztert, akik nagy pocakkal mozogtak és vigyáztak egészségükre. Büszkék vagyunk rájuk. :) Mi vár ránk a közeljövőben? A következő eseményünk a hétvégi Generali Night Run futóverseny lesz, ahol éjszaka, gyönyörű budapesti fényekben és panorámával futunk majd.

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...