Rákapcsoltunk a hajrában- az utolsó ezer kilométeren belül

Az elmúlt héten mindenki nagyon belehúzott, sok kilométert gyűjtöttünk.  Pulai doktornő életében először futott 20 kilométert a Don Quijote Jótékonysági Futóversenyen a Bakonyban, gyönyörű tájakon, sok-sok emelkedővel. Nagyon gratulálunk neki! Tuba Viki a szigeten futott és hazafele sem szállt villamosra, így több mint 9 kilométert futott, ami az utóbbi időben a leghosszabb távja volt. Benyó Márti háromszor is futott, készül a hétvégi K&H futásra, ahol harmadmaraton váltóban indul majd. Matus Andi egyéni rekordot döntött. Bajnok Évi doktornő, ahogy múlt héten, most is tíz kilométer feletti távokat futott. Csernák Hajni szokásos futókörén egy kecskével találkozott, akivel közös fotót is készített.  Új futókat is köszöntöttünk a csapatban. Somos Éva doktornő júliustól kezdve gyűjtött kilométereit küldte be nekünk, kevesebb mint 5 hónap alatt 631 kilométert futott, elképesztő teljesítmény!  Másik új futónk Blaschke Rita, aki telefon nélkül fut és egy hagyományos módszerrel, térképen számolja a megtett kilométereket. Kiss Anikó tatai Öreg-tónál készült a félmaratonra. Keszthelyi doktor és Erős Reni is az utolsó hosszú edzéseiket teljesítették a hétvégi félmaraton előtt. Ispán Szabina, Csapó Melinda doktornő, Kemény Viki doktornő és Svéd doktor a természetben gyűjtöttek kilométereket. Patalenszki Ibolya szokás szerint a kőkemény Crossfit edzés után futópadozott. Kaptunk még kilométereket Végh Imolától, Illyés Olgitól és Pozsonyi Dórától, Molnár doktortól.

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...