start

Sziasztok, Most már tényleg itt az idő, és neki is kezdek a felkészülésnek az október 7-én esedékes futásomra. Bár sose szoktam túlságosan elsietni ezeket, ennél azért komolyabban akartam venni a kilométergyűjtést, csak nyáron volt egy kis balesetem és a csípőmben fellépő érzések megakadályoztak ebben. Ennek ellenére szeptember elején sikerült felmásznom a Mont Blanc-ra amely kicsit kompenzálta a mozgáshiányt, és bár az elején még minden lépésnél éreztem a csípőmet, a végére kezdett összeállni a mozgásom (vagy csak a testem többi részében felmerült fájdalom kiegészítette azt) A héten viszont már rendes futásokat is vállaltam, két 15k-s edzés után szombaton a zebegényi panorámafutással (25k) próbálok majd formába lendülni. Remélem a következő két hétben tovább folytathatom a felkészülést és a októberben menni fog a 42 km. Köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, ezzel óriás motivációt adtok ahhoz hogy felkeljek a kanapéból és futócipőt húzzak <3 !

További blogbejegyzéseim

Esztergom félmaraton

Sajnos a múlt heti zebegényi futás másfélórás ázásának meg lett az eredménye, a korrekt eredmény mellé egy korrekt megfázás is járt. Hétfőn még sikerült kiténferegnem egy szigetkörre, de utána már csak a zsepikért futottam. Ez eléggé levert, mivel az amúgy is nevetséges készülésemet tovább faragta a betegség. Szerencsére a hét végére kezdtem magamra találni és végül elmenntem a vasárnapi Esztergom félmaratonra. Elég amatőr kis rendezvény volt szűk útvonalvezetéssel, sok macskakővel és kátyús földúttal, de a hangulat, a szép idő és a befutócsomagban talált igazi(!) sör kompenzálta a ...

Zebegényi panorámafutás

Szombat hajnalban (10:00) egy jóbarátommal megjelentünk Zebegényben, ahol egy családias rendezvény keretein belül, 100 futótárssal együtt sikerült kiszenvedtünk 25k-t. Szerencsére pár másodperccel a rajt előtt elkezdett esni az eső és másfél órán keresztül segített, hogy nehogy túlmelegedjünk az úton. A tempót nem vittük túlzásba, inkább nyugodt beszélgetős iramot diktáltunk (volt aki meg is jegyezte, hogy tessék szépen gyorsítani, ha ilyen simán el tudunk szórakozni - mintha valami versenyen lennénk..). Érzésem szerint végig egyenletesen tudtuk tartani a sebességünket, az utolsó ...