Hétvégi összefoglaló

Szombaton beizzítottam az oldalam. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, boldog voltam, sokan buzdítottak, gratuláltak. Pedig hát igazából nekem csak annyi a dolgom, hogy fussak, és közben felhívjam a figyelmet a Bátor Tábor támogatására :) A buzdítás és segítség a gyerekeknek kell (na jó, nekem sem árt, és köszönöm), akik nap, mint nap vívják saját csatáikat. Mi az én kínlódásom ehhez képest..pedig van nekem is bőven futás közben, elhihetitek, de ezek más jellegűek. Most például a meleg.. a meleg az engem megöl, összerág és kiköp.. komolyan, ez már többször is bebizonyosodott, olyankor legszívesebben feladnám, leülnék, elég volt! Szerencsére még mindig mentem tovább, most meg már pláne nem fogok megállni..de iszonyatosan kivesz belőlem :( Hiába van frissítés vagy bármi, szóval a Wizz airre megrendeltem a hűvösebbet :) S ha már futás: Pénteken reggel a gyerekekkel kalandparkban voltunk, este pedig sütögetni hívtak, így futás nem volt. Tegnap sem jött össze a 9 km tempós futás, úgyhogy azt jövő hétre át kell tolnom. Ma estefelé viszont elindultunk a szokásos hétvégi lassú pulzuskontrollos futásra. A héten ez 16 km volt. Nagyon meleg volt még az induláskor, pedig már 7 óra volt. Zsuzsával és Andival mentünk, Andi bicóval jött, vitte a frissítésünket, szuper dolgunk volt :) Eléggé kínlódva indultam neki, aztán ahogy lehűlt egyre jobb lett a közérzetünk, a kedvünk is, láttunk a naplementét, már ezért megérte..a végére már egész jól voltunk. :D Valami taktikát ki kell találni a félmaratonig, hogy legyen ez az egész..egyre csökken az idő. Most viszont már nemcsak a befutó cél lebeg a szemem előtt, hanem hogy vajon hogy sikerül a kampányom? Ugye lesz segítség? :)    

További blogbejegyzéseim

Ultrabalaton címszavakban

...ahogy Viktor látta... Hamár őrült futás, fussunk UB-t. Hülye vagy az 221 km, sok lesz. Csapatban lenyomjuk. Kva nehéz nevezni, sz@r a szerverük kattingathatsz egész nap mégse jutsz be. Nembaj futottunk Ultratiszatavat, kapunk előjogot. Akkó' menjünk. De nincs elég ember, gyere te is. Hogy készülök fő'? Há' úgy hogy futsz. Jóvan menjünk. De kéne mégegy ember. Lehet jönne az őrültes babysitterünk. Tud futni? Tud hát. Akkó' hadd jöjjön. Boldog karácsonyt! Akkó' tuti az UB? Az hát. Hány helyen kell szállás? Mittudomén kettőn vagy csak egyen? Lesz buszunk is. Akkó' csak egy kell. Nna, ...

Hétvégi kilométereink

Hétvégén két csoportban is futottunk. ? Jól bele kellett húzni, mert egy nap alatt, km-re átváltva egy félmaratonnyi összeg gyűlt össze, és senkit nem akarunk kihagyni..<3 Köszönjük Nektek! Egyelőre külön-külön próbáljuk összehozni a 65 km-t, ha nem sikerül, akkor összesítünk ? Viki, Móni, Ágica és Zoli, Nyárlőrincen futott egy helyi versenyen. Viki írt róla egy rövid összefoglalót: Ma a reggeli futóedzés után, Mónival autóba ültünk és irány Nyárlőrinc ott nőttem fel, így nekem ez a mai nap külön boldogságban telt… a cél ugyanis szintén a futás volt.. a Búzás János ...

Vajon kiért futunk a legtöbbet? :)

A tegnapi napon 65 000 Ft hiányzott a kitűzött 200 000 Ft-ból. Ha már majdnem kerek ez a szám és amúgy is készülünk (vagy valami olyasmi), kitaláltuk Andival, Vikivel, Kingával, hogy a maradék 65 000-ig minden felajánlott 1000 Ft-ot kilométerre váltunk. A terv, hogy amennyit aznap utaltatok, kedves Adományozók, annyi km-t futunk aznap vagy másnap. Persze, ha beesik egy nagyobb összeg (úgy legyen!), azt észszerűen elosztjuk 2-3 napra mert hát ugye két hét múlva is produkálni kell. Ezekkel a (kiló)méterekkel is szeretnénk kimutatni hálánkat mindenkinek, aki akár egy kicsivel is ...