Két nap van hátra életem legkeményebb versenyéig, az Ultra Tisza-tó 130-ig. Piszkosul kemény lesz, és eléggé tartok tőle. Ezzel együtt, most sokkal felkészültebbnek, eltökéltebbnek érzem magam mint tavaly a BSzM előtt. Még januárban határoztam el hogy nekimegyek, amikor spontán maratont futottam nyúlként. Akkor olyan távolinak tűnt ez a dátum, olyan könnyű volt azt mondani, "ó, addig fel tudok készülni", hogy nem volt kérdés, simán megcsinálom. Most, két nappal a verseny előtt ha a szívemre teszem a kezem, leginkább a zabszem-effektust érzem, rohadtul izgulok. Maratoni távon már elég tapasztaltnak érzem magam, idén eddig azt hiszem ötöt futottam le, tudom hogy a táv melyik szakaszában mi vár rám. Tudom hogyan kell frissíteni, hol kell begyújtani a rakétákat, hogyan kell túllendülni az esetleges holtpontokon. Néhányszor kikacsintottam a maraton feletti távok felé is, utoljára amolyan főpróba gyanánt márciusban körbefutottam a Tisza-tavat, ami épp 65km volt. Nos, jelenleg "eddig látok el", ami efelett vár rám, arról csak elképzeléseim vannak. 65-nél baromira elegem volt az egészből, el sem tudtam képzelni hogy ebből még egy kört bevállaljak. Persze azóta eltelt néhány hónap, és Barát Gabi gondoskodó irányításával elég jó felkészülési időszak van mögöttem. Nem volt épp zökkenőmentes, sikerült egy fránya combsérülést összeszednem, ami miatt pár hetet ki kellett hagynom a futásból. Aztán jött a két oltás, amit megint csak megéreztem, vissza kellett venni az intenzitásból. Ezzel együtt, úgy érzem soha nem álltam jobban készen egy ilyen hülyeségre. Azt hiszem a siker kulcsa nem az lesz, képes leszek-e lefutni egyben 130 kilométert. Nyilván fájni fog, aztán még jobban fog fájni, és valószínűleg csúf vérhólyagok lesznek a második körben a társaim. Ezzel tisztában vagyok, és ezektől kevésbé tartok. Azon fog állni vagy bukni az egész, hogyan sikerül a frissítés, tudom-e tartani az előzetes tervet, akár kívánom a gélt/müzlit/mazsolát, akár nem. Gabi iránymutatása alapján összeraktam egy frissítési tervet, amely időn és nem távon alapul. Negyed órákra lebontottam a teljes versenyt, pontosan meghatározva mikor, miből mennyit kell bevinnem. Ezt a táblázatot aztán viszonylag egyszerűen be lehet vinni a Garmin Connectbe, ahonnan egy kattintással átkerül az órámra. A végeredmény: az órám minden 15 percben csipogni fog hogy mit toljak, illetve mutatja a következő adagot is előre. Maratoni távig nem lesz nehéz követni, abban biztos vagyok. Abban azonban már nem, hogy 90km környékén nem akarnám az egészet behajítani a Tiszába, "anyádnak csipogj kis csíra" felkiáltás közepette. A frissítési tervvel együtt készítettem egy tempótáblázatot, ahogy régebben a maratoni versenyekre is. Ez bevált, jó érzés látni hogy az optimista, realista vagy épp a pesszimista (túlélésre játszó) tervet követem. Csak ez a terv kicsit hosszabb, bele sem fér egy képernyőbe, pedig nem kilométerekre van lebontva, hanem 15 percekre. A meleg még egy érdekes körülmény lesz, ahogy korábbi beszámolókat olvasgattam, ez adja igazán a savát-borsát ennek a versenynek. Hiába készül az ember tudatosan pulzussal, tempóval, frissítéssel, ha mindezt a kellemes hajnali órákban teszi. Aztán jön a verseny, az árnyékmentes gát, és fejbe ver a meleg. Ezt szem előtt tartva az elmúlt hetekben igyekeztem minél több edzésemet kifejezetten a délután 2-3 óra közötti időszakra ütemezni, távtól és intenzitástól függetlenül. A Garminnak van egy funkciója, mutatja hány százalékban adaptálódott a szervezet a meleghez. Én ezen jót mosolygok, annyira azért nem veszem komolyan. Mindenesetre egy ideje már 100%-on van - bár amikor pár napja 18km-t futottam 37 fokban, nem éppen így éreztem. Ezzel együtt, úgy érzem nagyon fontos volt ez a pár hét, sokat tanultam a melegről, a testem reakcióiról, illetve bevetettem pár praktikát, hogyan hűtsem magam. Most megint megrohant ez a "lelkes amatőr" érzés. Az Ultrafutás csoport posztjait, hozzászólásait (és főleg a főszereplőket) olvasgatva kis porszemnek, senkinek érzem magam. És ez így is van rendjén, kell az alázat, a tisztelet. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogok szombat este nyugovóra térni. Úgy érzem, amit tudtam megtettem a siker érdekében, innentől kezdve minden rajtam áll, nincs kifogás. Bevállaltad, akkor most mutasd meg mit tudsz. Ott vagyunk már? :)   Két nap múlva kiderül...