Virtuális hatvanas

A mai edzést igazán pompás hangulatban kezdtem, és ez kitartott végig. Három nap alatt, mióta jelentkeztem az Élménykülönítménybe, az adományaitokból összejött a kitűzött cél 10%-a, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok! Ezzel a tudattal igazán nem volt nehéz egy fantasztikus edzést összehozni. :) A tegnapi félmaraton és tegnapelőtti verseny után ma nem akartam futni, így keresztedzés gyanánt közepesen gyors tempóban lenyomtam egy jó hatvan kilométert Zwiftben. Egy későbbi blogbejegyzésben leírom részletesebben mi is ez az egész, most elöljáróban csak annyit, hogy a jól megszokott országúti bringámmal tudok tekerni a számítógép képernyője előtt, többszáz (esetenként többezer) hasonlóan elvetemült sporttárssal egyetemben, szerte a világ körül. Látjuk-halljuk egymást, érezzük és kihasználjuk egymás szélárnyékát, de megérezzük a lejtőket de főleg az emelkedőket is. Ma egy képzeletbeli pályát - Road to Ruins - választottam, egy nagyon szépen rajzolt dzsungelbe vezet az út, majd onnan egy vulkánon át vissza a tengerpartra. Összesen 30km a táv, ezt készültem megrakni kétszer. A célom az volt, hogy nagyjából annyi időt töltsek közepes intenzitású edzéssel, amennyi most vasárnap a Wizz Air félmaratonon vár rám. Aki magányos tekerésre vágyik, jobb ha görgőzés és Zwiftelés helyett inkább valóban nyeregbe pattan és valós utakon kalandozik. Ma este két komolyabb* meccs is kialakult köztem és pár másik srác között. "Komolyabb" alatt azért ne OB vagy ProTour szintre gondoljatok, nagyjából 2.8 - 3.8 Watt/kg között meccseltünk egymással, szóval ezen a szinten kell elképzelni a küzdelmet. Az első körben egy kanadai és egy amerikai srácot értem be, aztán egy darabig együtt tekertünk, ki is alakult egy lazább lánctalpazás. 6-7 perccel később jött egy rövid, de viszonylag meredek emelkedő a vulkánból kifelé menet, gondoltam itt felfelé robbantok, és elhagyom őket. A kanadai srác nem jött velünk, de az amcsi nagyon kemény volt, nem hogy tartotta a támadást, de még rám is vert pár métert. Miután felértünk, igyekeztem szélárnyékban mögötte maradni, nem foglalkoztam a fájdalommal a combomban, kíméletlenül tettem rá a kereket. Ez egy nagyjából 3km-es szakasz volt az első kör végefelé. Kb. a szakasz felénél, ahol már majdnem a célegyenes kezdődik a srác nem bírta (vagy nem akart nagyobb effortot beletenni, nem tudom), lényeg hogy elengedett. A célegyenesben még hajráztam egyet, aztán a második kör elején igyekeztem megnyugtatni a pulzusom, még vagy 50 perc azért hátravolt a menetből. A második kör már eseménytelenebb volt, itt a dzsungelből visszafelé volt pár meccs, amolyan adok-kapok, de a hágó tetejére sikerült elhagynom mindenkit. Jó kis menet volt, igazi önbizalomépítő edzés. Az utolsó 10-12 kilométer olyan gyorsan telt el, mintha valami időkapszulába ültem volna, pikk-pakk jött a cél, gyors levezetés, készen is vagyunk. Nagyon jó edzés volt, jó meccsekkel, megint csak azt tudom mondani hogy minden méterét élveztem. Holnap futunk egyet! :)

További blogbejegyzéseim

Lila pólóban, iramfutóként

Ma futottuk le a 37. Wizz Air Budapest Félmaratont, ahol az egyik 2:15-ös iramfutó voltam. És bizony, megint kiérdemelte ez a futás a "legjobb" címkét, minden méterét, minden egyes másodpercét élveztem. Ez az év nem igazán a futásról szólt számomra, lévén hogy gyakorlatilag júliusban kezdtem ismét edzeni. Az egyik dolog ami motivált a visszatérésben, a két őszi iramfutás lehetősége, ezeket mindig is imádtam. Nagyon vártam már ezt a napot, őszintén szólva már hiányzott a versenyek hangulata. Amikor iramfutó vagyok, másokért futok, a futótársaim motiválom, igyekszem segíteni őket, és ez ...

Újra a fedélzeten!

Hosszú kihagyás után újra a fedélzeten! Tavaly az UTT után eléggé megtörtem, kiégtem, nagyon nem esett jól a futás. Valahogy elvergődtem az év végéig, aztán én is elkaptam a COVID-ot, ami elég sokáig éreztette a hatását. Januárban ezek miatt teljesen felhagytam a futással, helyette ismét a görgőzésre, bringára koncentráltam. Lassan találtam vissza a régi kerékvágásba, sokáig nem igazán találtam a helyem. Egészen a nyár derekáig nem is volt semmilyen értékelhető futásom, legfeljebb néhány kocogás, na meg kb. 7000km bringázás. De mégis, egyre jobban kezdett hiányozni a futás. Július ...

Két nap múlva… Showtime!

Két nap van hátra életem legkeményebb versenyéig, az Ultra Tisza-tó 130-ig. Piszkosul kemény lesz, és eléggé tartok tőle. Ezzel együtt, most sokkal felkészültebbnek, eltökéltebbnek érzem magam mint tavaly a BSzM előtt. Még januárban határoztam el hogy nekimegyek, amikor spontán maratont futottam nyúlként. Akkor olyan távolinak tűnt ez a dátum, olyan könnyű volt azt mondani, "ó, addig fel tudok készülni", ...