2019. január 1-je van! Új év! Új remények! De a „régi” elhatározás kísér: kell nekem még egy maraton. 2018.október 7-ei és az azt megelőző 22 hét mámora kell nekem megint. Akik rendszeresen olvassák blogom, tudhatják, hogy mit jelentett nekem az az „utazás” saját világomban. Mennyit változtatott, formált, faragott rajtam. Most nem lesz 22 hetem a felkészülésre. Amennyiben valóban az április    7-ei Bécs Maratonon szeretnék rajthoz állni, úgy nagyon fel kell kötnöm a gatyám, mivel mindösszesen 14 hét áll rendelkezésemre, hogy szervezetemet felkészítsem az újabb 42 kilométer megtételére. Az elsőnél az ismeretlentől tartottam, most pedig az idő rövidségétől. Bár a mai futásom alkalmával megállapítottam, memória habszivacsos lábaim nem felejtettek el futni az elmúlt időszak kényszerpihenője alatt, azért azzal pontosan tisztában vagyok, csakúgy mint korábban, most is lesznek kevésbé fini távok, edzések. Hát még ha hozzávesszük a zord téli időjárást is, amiben sokszor inkább bekuckóznék futás helyett, akkor joggal állapíthatjuk meg, ez a rövid időszak igencsak küzdelmes lesz. Majd viccesen fogom fel a dolgot: minél több futással megtett kilométer télen, annál több elismerő pillantás a strandon nyáron! :-) Végre hagyhatom a pokrócot a parton, nem kell magamat sátorba borítani a tóig, medencéig. :-) Hiú majom vagyok tudom, de nagyon kevés idő volt eddig az életemben, amikor jól éreztem magam a bőrömben, mikor azt gondoltam, testem végre kezd valami normál alakot felvenni addigi nonfiguratív mivoltával szemben. Az előző nyár már nyomokban tartalmazott ilyen érzéseket olykor. Már csak ezért is megcsinálom! Kell ez nekem! Akarom! Érezni napról-napra, hogy az idő fogyásával fordítottan arányosan nő a bennem lévő izgalom, várakozás, a magammal szemben felállított elvárások tengere, az edzettségi szintem. Jönnek majd megint a belül megtett utak sokasága, a gondolatok útvesztője, a lélekcentrifugák. És egy-egy futás után ismét jön majd a semmihez sem fogható elégedettség és nyugalom. Amit persze a futás nélkül megtett percek nyugtalansága vált majd jól megszokott módon. Mikor nem leszek pályán, megint jönnek majd az agyalások, képes vagyok-e rá, mi van ha, mi hogy lesz?, stb. Jönnek a mindennapokba „valahova” még bepréselt edzések, amik után mindig úgy érzem, egy kicsit újjászülettem. De ellentétben az előző maratonommal, már most érzem, támogatnak, szurkolnak nekem. Például a műtétemet végző Molnár Doktornő! Mikor megtudta, mire vállalkoznék a viszonylag rövid kényszerpihenő után, elismerően felcsillant a szeme. Két nappal a műtét után a 101-es kórterembe reggel a következő mondattal libbent be, hogy varratszedésre átcsábítson egy másik helységbe: „Úgy dolgoztam, hogy hozzájárulhassak maratoni idejéhez!”. Mikor pedig az év utolsó napján kontrollvizsgálatra mentem hozzá, orrom lecsekkolása után mosolyogva, határozott hangon azzal engedett utamra: „Nekem aztán jó időt fusson áprilisba!”. Fülig ért mindkettőnk szája. Igyekszem meghálálni profi munkáját. Vagy decemberben még volt egy vizsgám Európai ismeretekből, amihez is a beszálló egy házi dolgozat megírása és előzetes elküldése volt. Én nem a megadott témakörökből választottam, saját témát írtam. Benne volt a maratonom is. A szóbeli vizsgán a dékán felelésembe közbevágva egyszer csak megkérdezte: „És lefutotta?” Először nem is értettem, miről beszél. Látta az arcomon a kérdőjelet. Jött is a reakció: „Na mi van? Most meglepődött mi?!  Hülye tanár tényleg elolvasta a dolgozatát!” Jót mulattunk rajta. Tényleg elolvashatta, mert a terrorizmus témakörében íródott dolgozatomban nem elsősorban a maratoné volt a főszerep, csak pár mondat erejéig érintettem azt. Érnek még jócskán meglepetések. Ma mehettem végre futni. Balázs fiam biciklivel kísért. Futás közben rájöttem – persze csak viccelek – felesleges volt orrműtétem, hiszen fülig érő számon át vettem a levegőt. Boldog voltam! Újra edzésen! Tervekkel! Futásom elején egy kicsit még fájt a műtét helye, de ahogy kezdett bemelegedni a testem, egyre kevésbé éreztem, hogy a hideg levegő bántja a még varratokkal ellátott orrom. De bennem dolgozott a kellemetlenség közben is, áldozatok nélkül nincs siker. Általam sokszor idézett mondat ugyebár: „Amit hozol áldozat, beteljesíti az álmodat!”  Újdonsült, átalakított edzéstervem első rublikáját tehát már kipipálhatom. Kezdem a pipagyűjtést megint. Erőt ad! Jó lenne lassan megvennem az új cipőm is, a régivel ugyebár nem állhatok neki a felkészülésnek. Este új applikációt is letöltöttem a telefonomra, mert az eddig bizton működők teljesen bekrepáltak, viszont a távot muszáj mérnem. Nagyon várom így a holnapi napot! Új applikáció, új év, új remény, de a „régi” elhatározás: kell nekem még egy maraton!