A nagy próba

A mai napra a tervem előzetesen az volt, hogy délelőtt úszom egy kisebbet, délután pedig letekerek Balatonalmádiba, kicsit élvezem a Balaton partot, majd erőt gyűjtve valami finom étek elfogyasztásának segítségével visszatekerek Veszprémbe. De máshogy alakult. Reggel nehezen ébredtem,ráadásul, ahogy számolgattam a napokat, tervezgettem a heti edzéseket, rá kellett jönnöm, hogy egyéb elfoglaltságok miatt tulajdonképpen csak a mai és a holnapi nap alkalmas a nagy főpróbára. Így hát szegény biciklim ma is parlagon hevert,majd valahogy kárpótlom, én pedig megcéloztam az uszodát. Mindenképpen szükségét éreztem, hogy legyen egy ilyen "főpróba" a felkészülés során, hogy ússzak egy, az átúszás 5200 méteréhez közelítő távot. Azért is, hogy felmérjem, hogy milyen formában vagyok, hogyan reagál a testem, hol fáradok el, megtalálom e azt a tempót, amivel végig bírok menni stb. Bemelegítés közben azt beszéltem meg magammal, hogy a 4000 méter a minimum, de jó lenne az 4500-at megcélozni. Aztán bevetettem magam a vízbe. Ma elég hamar rátaláltam a jó tempóra, könnyedén ment az első 2000 méter, aztán 2600 méter után 5 perces kényszerpihenőt tartottam. Hiába a természet néha hívogatja az úszót is.  Bekaptam két szőlőcukrot is és újra nekiveselkedtem. 3300-nál volt egy kisebb mélypont,de 3500-nál már tudtam, hogy megcsinálom a 4500 métert! És így is lett. És azt kell hogy mondjam, hogy elégé egyenletesen sikerült végig úsznom: az első 2000 métert 60 perc alatt, a másodikat 65 perc alatt, a maradék 500 métert 20 perc alatt. No igen itt azért már érezhető a lassulás.  Tudom, a Balatonban más lesz majd úszni, de azért ez így egy jó alap. És még van bő két hetem edzeni! És ahogy én is lassan a felkészülés vége felé közeledem, úgy a célul kitűzött összeg is hamarosan összegyűlik. Bizony, bizony! És ez nektek köszönhető! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített akár adománnyal, akár megosztással! Köszönööööm!

More blog posts

Ketten

Ma délelőtt úsztam még egyet a Balatonban, szombat előtt az utolsót. Lágy volt a Balaton, csendes, nem hullámzott, csak engedte, hogy haladjak, úgy ahogy nekem jól esik. Néha azt éreztem, hogy csak mi ketten vagyunk. A víz és én . Partnerek vagyunk, barátok.  Most ahogy próbálom leírni az élményt, nehezen megy, és hangozzék ez csöpögősen, bárgyún, de valahogy kellemes melegség önti el a mellkasom. Ez van!  Nevezhetjük talán boldogságnak…

Végre a Balatonban

Múlt hét pénteken végre-végre sikerült a Balatonba vetni magam! A víz hőmérséklete egyenesen csodás volt, kellemesen langyosnak éreztem, sőt néhány száz méter úszás után néha már vágytam volna a hidegebb vízre.Tudni kell rólam, hogy pár hónapja tanultam meg úgy úszni, hogy közben letegyem a fejem a víz alá. Így hát picit izgultam, hogy hogyan fogok megküzdeni a hullámokkal. De kegyes volt a Balaton, mintha csak tudta volna, hogy először úszom így a vizében. Eleinte éppen csak hogy fodrozódott a felszíne, majd később, mintha csak azt mondta volna, hogy na jó, megy ez neki, ugorjunk egy ...

Intenzívebben…

Még három hét van hátra az átúszásig… Egyre izgatottabb vagyok!!! A héten már intenzívebben edzek és igyekszem arra is figyelni, hogy megfelelően táplálkozzam. Több zöldség kerül a tányérra (nekem, krumplizabálónak ezért magamra kell szólni ), és edzések után figyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét is vigyek be. A mai úszásra azt terveztem, hogy csak 2000 métert teszek meg, viszont egy gyorsabb tempót szeretnék diktálni. Nos 60 perc alatt sikerült leúsznom a távot, amivel elégedett vagyok. Csináltam is magamnak egy isteni rántottát jutalmul. Lassan melegszik a Balaton vize, ...