Egy hónap kihagyás után, amit persze nem töltöttem tétlenül (heti két másfél órás aerobik edzéssel, no meg azt a napi tízezer lépést is nagyon sokszor sikerül teljesíteni), ma belevágtam az intenzívebb felkészülésbe az április 7-re tervezett Dunakanyar Félmaraton 12 km-es távjára. Ami az adománygyűjtést illeti, laza egy nap alatt 11000 Ft-ra (7 %-ra) kúszott fel a mutató, és nagyon sok helyről kaptam pozitív visszajelzéseket, nemes dolognak tartják az emberek, hogy szeretném támogatni a bátor gyerkőcöket. :-) Ami ma a legtöbbször eszembe jutott, hogy nem hülyeség, amikor azt mondják, hogy valakinek ott van a lábában az a 6-7 km simán, bármilyen megerőltetés nélkül. Pedig én is úgy kezdtem, ahogy sok más futó, utáltam futni, és bár jó tanuló voltam általános iskolában is, valahogy a testnevelés óra hallatán már a vérnyomásom is előre emelkedett (egy jó darabig). Pedig jó tanáraim voltak, akik akár már az igyekezetet is hajlandóak voltak ötössel jutalmazni, azt hiszem, ha ez nem így lett volna, felnőtt koromban sem jutott volna eszembe soha, hogy akárcsak egy fitness stúdió, vagy egy futócipő közelébe menjek. A cél most még egy kicsit messze van, ami a félmaratont illeti, de az az áprilisi 12 km most az elsődleges, no meg az, hogy sikerüljön minimum azt a 150 ezer forintot összegyűjteni. Köszönöm az első támogatásokat, akár adományról, akár facebook-os megosztásról,hozzászólásról, akár az első hírek továbbadásáról legyen szó! És köszönöm a szüleimnek, akik állandó és legnagyobb szurkolóim, hóban, fagyban, negyven fokban, napsütésben (apukám ma is hősiesen letekerte mellettem azt a hat kilométert, de a decemberi zimankóban is képesek voltak egy órát várni rám, hogy célba érjek, meg ott álltak a körök végén a sarkon, hogy legyen egy-két sztárfotó rólam), hogy olyan ember lett belőlem, amilyen. Ezt is nekik köszönhetem, hogy itt vagyok most Veletek, és az előttem álló jó pár kilométert a Bátrakért fogom megtenni. :-) És a mai mottóm, amit drága barátnőm, szurkolóm osztott meg velem a mai futásom örömére: ne feledd, amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy! U.i.: Nem, nem mostam hajat, de ez a februári tavasz egy kicsit leizzasztott mindenhol. :-)
Január végén belevágtam valami olyasmibe, amihez foghatót még soha nem csináltam. Célul tűztem ki, hogy az április 7-én a Dunakanyar Félmaratonon vállalt eddigi leghosszabb, 12.4 km-es futásomra összegyűjtök a Bátor Tábor Alapítvány számára, az Élménykülönítmény tagjaként 150.000,- forintot. Ismét bebizonyosodott, hogy amit nagyon szeretne az ember, azt előbb vagy utóbb elérheti, persze ha tesz is érte.:-) Az már jó pár héttel a 12 km előtt világossá vált számomra, hogy valóban olyan embereket tudhatok barátaimnak, sporttársaimnak, kollégáimnak és ismerőseimnek, akik első szóra ...
6 és fél hét, 75.73 lefutott km, és 153.000,- összegyűjtött forint. Amit én tettem hozzá ebből, az azt hiszem hozzátartozik egy tisztességes versenyre készüléshez, amit Ti, az már annál sokkal többet jelent. Erős hittel, lélekkel sok mindent el lehet érni az életben, de ami még fontosabb, én most olyan mértékű támogatást, biztatást kaptam ismerős és ismeretlen emberektől is, ami rengeteget jelent, és amiből én még nagyon sokat fogok az elkövetkezendő hetekben, hónapokban meríteni. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában támogatott, biztatott, adományozott – nem is annyira nekem, ...
A pénteki 6-os után még egy 7 km-es futás is belefért szerencsére a hosszú hétvégébe, igaz, kicsit lazábbra vettem a tempót, de ma már sokkal szebb időben futhattam, és kevésbé nagy szélben, mint pénteken. Nem egész két hét múlva Balatonakalin vár rám egy 10 km-es verseny a Mandulatündér Csajos Futófesztiválon, 1200 indulóval, remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk, eddig a Balaton nekem szerencsét hozott, nagyon szeretek ott futni, ezért nagy valószínűséggel az első félmaratoni távra is ott nevezek be szeptemberben. Egész pontosan három hét van hátra a Dunakanyar Félmaraton 12 km-es ...