A múlt hetet sport ügyileg pihenéssel töltöttem. A felszabadult időmet a Petitől kölcsönkapott fantasztikus könyv mentette meg az önsajnálattól. 800 oldal gyors kiolvasásához, csak egy kis sérülés kell ;) Pénteken már szépen elkezdett leapadni a duzzanat, már egész térd formája van, ami tök jó. Vasárnap elővettem az emlékeim és csináltam pár olyan gyógytorna feladatot, amit anno a műtét után kellett. Egész jól esett. Mivel nem akartam lemaradni a csapatom kosármeccséről, Bella is aktiválódott és bár nem vállaltam be túl sokat, az mégis maga volt a boldogság. Nekem volt a legszélesebb biciklis mosolyom aznap, amire rátett a napsütéses 20 fok is. A mai napot nagyon-nagyon vártam. Elhatároztam, hogy ma reggel felkelek, szépen bemelegítek és elmegyek kocogni, ha még az olyan csodás álmaim, mint a futás nem is jönne össze. Elkenődtem. Még ez sem ment :( Minden lépésnél, amikor odaütődött a talpam a talajnak, a térdem benyilalt. A háztömb sarkán már meg is álltam és utána csak kényszerítettem magam, hogy legalább a másik tömböt kerüljem meg. Így összesen 300 métert sikerült teljesíteni ma, ami valahol vicces, valahol borzasztó szomorú. Mivel ez a 300 méter viszonylag hamar lezajlott és nem akartam otthon dühöngeni, inkább bejöttem a munkahelyemre, hogy kiírjam magamból a csalódást. A mai nap jó része, hogy rendeltem egy új futó fülest, amit átvehetek délután. Még sosem volt kifejezetten erre a sportra szánt fülesem, így izgatottan várom. Közvetlen utána kosáredzés lenne. Annak ellenére, hogy nem állok be, csatlakozom és megpróbálkozom még egyszer a kocogással (mégiscsak ki kell próbálni az új kütyüt), amíg a többiek edzenek. Ha nem, akkor még mindig erősíthetek és bizakodhatok a jövő hétben.