Szakítás. Hogy mit is érzünk utána? Teljesen érthető, ha nem tudsz megálljt parancsolni az érzéseidnek és az is, ha frusztráltnak és szomorúnak érzed magad. Nem telik el egy perc, hogy ne gondolnál Rá. Teljesen természetes az is, hogy folyton mindenkinek róla beszélsz és az is, hogy a csapattársad agyára mész a teóriáddal. De nem tudsz mit tenni, hiszen folyton eszedbe jutnak a szép emlékek, a sok közös együtt töltött idő. Amikor négy éve az életed részét képezi és elhagy, úgy, hogy nem tudni mikor tér vissza hozzád, az - akárhogy is nézzük - szörnyen elbizonytalanító. Vannak, akik elengedik ezeket a rossz gondolatokat, és vannak, akik vissza akarják szerezni Őt. Na, én az utóbbiba tartozom, én vissza akartam szerezni.. Hogy kit? Hát persze, hogy a futást. Most komolyan, kire gondoltál..? :D Kereken 3 hetet, 2 napot és 5 órát hagytam ki egy koponyatörés miatt. De visszatértem! Azt hiszem, a kényszerpihenő alatt jön rá az ember lánya leginkább, hogy mennyire is szeret futni, mozogni, edzeni. Persze próbáltam alternatívákat keresni, a jógázás, túrázás és sétálás azért jelen volt a mindennapjaimban, de a futás az más. A futás életérzés, öröm, szabadság, közösségi élmény, boldogság és néha megoldás a problémákra is. Máskor meg barátságtalan és bolondos, szórakozott és félelmetes, szigorú, kimért. Azt, hogy számunkra mit tartogat, kereken 2 hónap múlva a Balaton Szupermaratonon megtudjuk. Mi már nagyon készülünk és izgatottan várjuk, de ne felejtsétek el, ennek Ti is részesei vagytok. :)