Már régen nem írtam, illene pár sor, hogyan is állok. A kampány kicsit „ül”, igaz a vállalt összeg már rég megvan (141%), de még tervezem, hogy újraélesztem a gyűjtést. Az edzésmunka viszont nagyon megy, szerencsére sérülés nélkül, egyre keményebb edzésterveknek kell megfeleljek, de végül is ezt kértem az edzőmtől: amit csak lehet hozzon ki belőlem.   Már 5 versenyen vagyok túl idén, 4 terep, és a mai Vivicittá volt az 5. ami ugye városi. Igen jól sikerült mindegyik, kisebb megingásokkal az összeset maxon futottam. Az elmúlt két hétben elkezdett kicsúcsosodni a formám. Talán kicsit korai még, hiszen a következő versenyem egy hónap múlva, ez pedig az Ultrabalaton páros. Mindenesetre két hét alatt háromszor futottam 10 km-es csúcsot, ma pedig egy 8 éves félmaratoni csúcsnak mondtam búcsút. A fő futásomig, a Korinthosz 160-ig még 4 hónap, addig pedig követem edzőm „ars poetica”-ját: az ultra nem egy „hosszú és lassú” futás, hanem „több rövid és gyors” futás egyben.   És a Vivicittá… Nekem ugye még nincs lila pólóm, de sok „bátortáboros” futót láttam, és a szurkoló csapatok is fantasztikusak voltak. :) Merész tervvel érkeztem: nem hagyom meglépni az 1:30-as iramfutókat. Végül is sikerült, és meg kell említenem, hogy nagyon profin nyomták a srácok, stabil 4:15-ös kiliket mentek. Volt egy-két pillanat, ahol már csak lógó nyelvvel tudtam tartani a tempót. Aztán a célegyenesben megtörtént az élet egyik alapelve: egy idő után minden segítséget el kell engedni. Én is így tettem: az utolsó száz méteren előztem meg az iramfutókat, így 1:29:33 lett az új egyéni csúcsom, 9 percet javítottam. :)   Gratulálok minden élménykülönítményes teljesítőnek! Fussatok tovább önmagatokért és másokért! :)