Lesz-e verseny

Sziasztok! Jelen helyzetben senkinek sem egyszerű, de a legnehezebb most -kortól függetlenül- a krónikus betegségben szenvedőknek, és a gyenge immunrendszerrel bíróknak. Az Ultrabalaton szervezőinek is okoz némi fejtörést a COVID-19 kapcsán kialakult rendelet. Legkésőbb május elsején kiderül, tudnak-e versenyt tartani 57 nap múlva, vagy el kell tolniuk ősz első hétvégéjére. Én utóbbira szavaznék, ha nem cseng le gyorsan ez az egész valami csoda folytán. Az eddigi adományokat ismételten nagyon szépen köszönöm! Nagyon jók vagytok! Függetlenül a rajt dátumától, nagyon jó helyre megy! :) A céladomány eléréséig! Már nagyon kevés kell. Tomi

More blog posts

UB2020 Köszönöm!

Sziasztok! Az Ultrabalaton három hete volt, én pedig még nem írtam semmi összefoglalót. Először is ezúton szeretném megköszönni mindenki támogatását. Szerintem sajnos a táboroztatóknak sem úgy alakult ez az év, ahogy tervezték. Majd lesz helye később az összegnek. A futásom sem úgy alakult, ahogy terveztem. Rajthoz álltam, de az ígért teljesítés elmaradt. Valamikor az augusztusi ház ...

Nyári edzések

Rég írtam bármit is a blogba. Veszélyhelyzet alatt és után is rendületlenül készülök rövid tempósabb, és hosszabb lassú futásokkal a Balaton körre. Három héttel ezelőtt volt egy kisebb balesetem futás közben (a híres mozgó magyar járda és csatornafedél) és a helyzetmentő esés után éreztem, hogy a jobb mellkasnál valami nincs rendben. Lefutottam így még 30km-t, de az ...

Velencei-tó kör – gyalogtúra

Most nézem, hogy már 88%-on áll az adománygyűjtés. Ki viszi fel 90%-ra? :))) Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy munkahelyváltás közötti szünetemben köszöntött be a kora nyár. Így volt lehetőségem elűzni a tavaszi fáradtságot egy jó túrával. Igen, ez is a felkészülés része. Szoktatom az ízületeimet a terheléshez, a gyomromat a műkajához.