Egyéni csúcs, hosszú távok, túl a 12 000. kilométeren

A hét nagy meglepetése Bajnok Évi doktornő volt, aki „titokban” gyűjtötte a kilométereket és összesítve küldte el nekünk eddigi teljesítményét (összesen 182 km-t!). Nagyon büszkék vagyunk Keszthelyi Gábor doktorra is, aki az Intersport Terepfutáson új egyéni csúcsot futott: 31 km, 1070 m szint emelkedővel  3:58.56 alatt, ami 6 perccel jobb idő a korábbinál. Elképesztő! Molnár László doktor sem okozott csalódást, ezen a héten is gyűjtött a bátraknak egy félmaratoni távot, a versenyen lányával együtt vettek részt Brüsszelben. Csernák Hajni asszisztensünk ezen a héten is szép távokat futott, két alkalommal is közel 10 km-t. Kiss Anikó üzletfejlesztési- és kommunikációs igazgatónkat egy kis időre a betegség levette a lábáról, de ahogy energiája újra engedte, máris felvette a ritmust és újra gyűjtötte a kilométereket. Mindemellett Uzonyi Diána doktornő, Illyés Olga, Tuba Viki, Patalenszki Ibolya és Tóth Kitti asszisztenseink, Pozsonyi Dóra kommunikációs munkatársunk és Erős Reni diszpécserünk sem töltötte futás nélkül a hetet, köszönjük nekik, hogy megtették a bátrakért és persze magukért. Újra hosszú hétvége elé nézünk, ezért újabb kihívásokkal motiválunk mindenkit a futásra. Következő heti bejegyzésünkben már a nyertesek nevét is büszkén meg tudjuk osztani.

More blog posts

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...