Elindult saját futó- és úszóklubunk!

Az elmúlt hét két legizgalmasabb eseménye volt, hogy az RMC Futóklub és Úszóklub megtartotta az első közös edzéseket. Honnan jött az ötlet? Tavalyi Élménykülönítményünk nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy többet megtudjunk arról, munkatársaink milyen sokat tesznek egészségükért a rendszeres sporttal. Innen indult az ötlet, hogy amit tudunk, csináljuk közösen. Ezért létrehoztuk az RMC Futóklubot és Úszóklubot, melyekkel az a célunk, hogy jó hangulatban, közösen mozogjunk és közben tanuljunk és fejlődjünk a két mozgásformában. A Futóklubban Dolmány Fanni futónagykövet van segítségünkre, az Úszóklubban pedig gyógymasszőrünk, Baritz Tamás foglalkozott velünk, hiszen ő a masszázs mellett úszásoktatással is foglalkozik. Nagyon szuper élmény volt mind a két klub első edzése, biztosan folytatjuk! :) Az elmúlt héten nagyon sokan, 23-an küldték el sportolással töltött óráik számát. A hidegebb idő sem tántorított el bennünket, hogy a természetben töltsük aktívan a szabadidőt. Pozsonyi Dóra, Bálint Évi, Vass Viktor, Kiss Annamari és Németh Niki is szebbnél szebb helyeken túrázott, Kiss Anikó pedig kemény terepfutással gyűjtötte az órákat. A futás másoknál sem maradt el: dr. Pulai Judit, dr. Várnagy Éva, dr. Bajnok Évi, dr. Somos Éva, Illyés Olgi, Tuba Viki és Végh Imola is gyűjtötte a kilométereket. A változatos csoportos órák is népszerűek, nagyon jó látni, hogy milyen különböző és izgalmas órákon vesznek részt munkatársaink. Csak néhány példa közülük: TRX funkcionális köredzés spinning BodyRope crossfight softball squash aerobik walkenergie és persze a különféle tánc- és jógaórák. Dr. Fekete Zsuzsi, Bodon Judit, Hevesi Gabi, Szerencsés Timi, Kecskés Fati, Kővári Zsófi, Pozsonyi Rebeka és Héjja Dorka is így választott. Az elmúlt héten ketten is csatlakoztak a programhoz, Silling Dia és Felméry Timi is beszállt az idei Élménykülönítmény célkitűzésünkbe. :)

More blog posts

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...