23 km napsütésben :)

Mivel ez a hétvége kicsit sűrű lesz programok terén, úgy döntöttem, hogy ma lefutom a heti hosszút. Edzésterv szerinti adag 23 kili. Munka után el is indultam a szokásos "kis" körömre. 15 km-ig biciklis kísérőm is volt. Apuval szoktunk menni, amikor hosszú edzésem van, közben jókat szoktunk beszélgetni. :) Úgy 12 km körül nagyon elegem volt mindenből. Eszembe jutott, hogy alig gyűjtöttem adományt, igaz még csak most kezdtem bele, de akkor is elkeserített, hogy még szinte sehol sem tartok. Meg meleg is volt és szembeszél. De messze voltam mindentől, meg különben sem adom fel soha. 14 km-től mintha szárnyakat kaptam volna úgy futottam, majd 15 km-nél elbúcsúztam Aputól és már suhantam is tovább. 18 km-ig még figyeltem a telefonomra, hogy halljam a következő kilométer adatokat. Ezek után már csak az időre pillantottam, és örültem, hogy 2 óra körüli félmaratont sikerült futnom ebben az időben.   22 km-nél találkoztam barátnőmmel és a családjával, akik lelkesen szurkoltak, hogy sikerüljön az utolsó kilométerem. És megvan, sikerült, elértem egy újabb célt. Hajrá Maraton!    

More blog posts

Spar Budapest Maraton 2019

Eljött végre a Maraton napja. Pár óra és újra egy álom teljesül negyedszerre. Izgalommal telt az éjjel, forgolódtam, de azért sikerült valamennyit pihenni. Apu jött értem, és kimentünk a rajthoz. Gyors ölelés és már a rajtzónában találtam magam. Gyönyörű, őszi idő volt. Találkoztam néhány ismerőssel, jó futást kívántunk egymásnak, és már hallottam a visszaszámlálást. Végre elindultunk, felvettem egy kényelmes tempót, és az első pár kilométer el is repült. Gyönyörködtem a tájban, élveztem minden egyes lépést. Szépen haladtunk a rakparton, majd jött a fordító, és már haladtunk is tovább az ...

Dobogós 28-as

Elérkezett az utolsó hosszú futás ideje a Maraton előtt. Augusztusban már nézegettem, hogy milyen lehetőségeim vannak. Szerettem volna egy 28-30 kilis versenyt találni magamnak, nem szerettem volna már tovább terhelni a családomat. Júniusban körbefutottam a Velencei tavat, Zoli kísért bringával, júliusban megtettem 6 kört a Margitszigeten, ahol az egyik futótársam kísért, augusztusban a bringás úton futottam 30-at bringás kísérőim Apu és Zoli voltak, szóval már eleget nyaggattam mindenkit. Találtam is egy helyes kis versenyt Dunaharasztin, remek a helyszín, közel van, és a futóklubból is ...

Ultrabalaton

Egy álom, amely megvalósult. Láttam egy felhívást, hogy a Polar csapatába keresnek futókat az UB-ra. Megpróbáltam, elküldtem a jelentkezésemet, de még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy bekerülök. Jött egy e-mail, hogy a Polar Vantage Csapat tagja vagyok. Szó szerint táncra perdültem az irodában, a kolléganőm furán tekintett rám, hogy mi is történt. Mondtam neki, hogy végre mehetek az UB-ra. Eddig nem sikerült sohasem bejutnom, ez egy szuper lehetőség, hiszen eddig inkább csak egyedül futottam a versenyeken, most végre próbára tehetem magam csapatban is. Nagyszerű érzés volt ...