Örömfutás - örömkönnyek

Szombat reggel 5:45 az ébresztő éles hangjára ébredek. 6:20 találka Zsuzsival, majd bemelegítő gyors séta Krisztihez. Indulás 6:34-kor, most már cél a 6 km. A két hét alatt megtett 173 km után nagyon álmosan indulok neki a mai futásnak, érzek minden egyes lépést, de nem mondhatom le a futást, sőt nem is tenném, hiszen támogatni kell a két Anyukát, akik komoly elhatározásba kezdtek. Két hét múlva lesz a Night Run, amire el szeretnének jönni, szóval fáradtság ide vagy oda, mennem kell és bíztatnom kell őket. Az első egy km megtétele után már jólesik megint a futás. Kellemes nyári reggel van, találkozunk közben futókkal, integetünk egymásnak. Beszélgetünk, természetesen a futásról, a célokról. Teljes kikapcsolódás. Már nagyon vártam ezt a reggelt. Egyrészt tudtam, hogy a nehéz edzésemet már kipipálhattam a hétre, ami megnyugvást jelent, hiszen a Maratonra csak felkészülten lehet menni szerintem. Remekül érezzük magunkat. És megvan a 6 km. Sőt még picivel több is, nem is tudom mit mondjak, csak büszke vagyok rájuk. Fantasztikus emberek. Elbúcsúzunk Krisztitől és séta haza Zsuzsival. Barátnőm csak annyit mondott, hogy Szilvi köszönöm, hogy "fogod a kezemet, és hogy itt vagy a futásokon". Könny szökik a szemembe, jó érzéssel tölt el, hogy segíthettem megint.

More blog posts

Spar Budapest Maraton 2019

Eljött végre a Maraton napja. Pár óra és újra egy álom teljesül negyedszerre. Izgalommal telt az éjjel, forgolódtam, de azért sikerült valamennyit pihenni. Apu jött értem, és kimentünk a rajthoz. Gyors ölelés és már a rajtzónában találtam magam. Gyönyörű, őszi idő volt. Találkoztam néhány ismerőssel, jó futást kívántunk egymásnak, és már hallottam a visszaszámlálást. Végre elindultunk, felvettem egy kényelmes tempót, és az első pár kilométer el is repült. Gyönyörködtem a tájban, élveztem minden egyes lépést. Szépen haladtunk a rakparton, majd jött a fordító, és már haladtunk is tovább az ...

Dobogós 28-as

Elérkezett az utolsó hosszú futás ideje a Maraton előtt. Augusztusban már nézegettem, hogy milyen lehetőségeim vannak. Szerettem volna egy 28-30 kilis versenyt találni magamnak, nem szerettem volna már tovább terhelni a családomat. Júniusban körbefutottam a Velencei tavat, Zoli kísért bringával, júliusban megtettem 6 kört a Margitszigeten, ahol az egyik futótársam kísért, augusztusban a bringás úton futottam 30-at bringás kísérőim Apu és Zoli voltak, szóval már eleget nyaggattam mindenkit. Találtam is egy helyes kis versenyt Dunaharasztin, remek a helyszín, közel van, és a futóklubból is ...

Ultrabalaton

Egy álom, amely megvalósult. Láttam egy felhívást, hogy a Polar csapatába keresnek futókat az UB-ra. Megpróbáltam, elküldtem a jelentkezésemet, de még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy bekerülök. Jött egy e-mail, hogy a Polar Vantage Csapat tagja vagyok. Szó szerint táncra perdültem az irodában, a kolléganőm furán tekintett rám, hogy mi is történt. Mondtam neki, hogy végre mehetek az UB-ra. Eddig nem sikerült sohasem bejutnom, ez egy szuper lehetőség, hiszen eddig inkább csak egyedül futottam a versenyeken, most végre próbára tehetem magam csapatban is. Nagyszerű érzés volt ...