Fogadjátok szeretettel Andi írását, aki hétvégén Ráckevén futotta első félmaratonját. Ő meséli el ennek a 21 km-nek a történetét :) Ígértem egy beszámoló félét Kingának, előre szólok nem vagyok a szavak embere, az írásé még kevésbé, de megpróbálom összeszedni gondolataimat. Pontosan két évvel ezelőtt kezdtem futkorászni , az első 500 méterbe majd belehaltam. 2017. áprilisban indultam  szintén a Duna parton az első versenyen  5km-en. Aztán jöttek sorba a versenyek, amik nem feltétlenül a futásról szóltak, hiszen a futásnak köszönhetek jó néhány igaz barátot is. Így esett, hogy tavaly már többször szóvá tettem, jó lenne végre egy félmaratont futni. A lányok pedig novemberben a szülinapomon megleptek egy félmaraton nevezéssel. A következő héten kisebb műtétem volt, ami miatt kb. hét hetet kihagytam, vmikor karácsony környékén kezdtem  újra futni,szinte nulláról kezdve, folyamatosan emelve (Csonti által előírt) a távokat. Igyekeztem minden edzést megtartani, ott pedig kihozni a maxot magamból. Sokat segített Anita és Kinga, jöttek velem, húztuk-vontuk egymást. Igaz előfordult, hogy ilyenkor több volt a  nevetés, mint a futás, de a tüdőt így is lehet edzeni, szóval betudtuk annak.. az idő rohant, egyre közeledett április 7. Sokat nyavalyogtam, hogy nem tudom megcsinálni, főleg az elmúlt héten. Elkezdett fájni a térdem, leblokkoltam, elengedtem az egészet, futni sem tudtam egy km-nél többet. Nem is izgultam, valahogy hihetetlennek tűnt szombaton este, hogy másnap 21 km-t fogok futni. Kingával indultunk itthonról, az oda felé tartó úton ismét jól szórakoztunk, a reggel felpamacsolt smink  lefolyt az arcomon a nevetéstől (pl. simán összeadtam, hogy mennyi nyilatkozatot kell kitölteni,  ha  a másik autóban vannak 4-en, Kinga és én, mi ketten vagyunk 6-an)… nem voltam ám zakkant tegnap reggel, meg amúgy soha. :) Pénteken fodrásznál is voltunk, Anita frankón begöndörítette a hajunkat, amit sajnos megcsépelt egy kissé a szél, és a vasárnap hajnali köd..  Végül mégsem úgy értünk oda, hogy jól nézek ki, de a szépség relatív és akkor reggel tényleg nem ez számított. :D Aztán megérkeztünk Ráckevére, átvettük a rajtcsomagot, innentől kezdve  szokásos, mit vegyek még fel, hideg van, később meleg lesz… igyak-e még? á nem, mert akkor pisilni kell, sorba állni, nem biztos hogy lesz idő.. a bemelegítés megint elmaradt a fotózkodás miatt.. minden úgy történt, ahogy máskor is szokott lenni… mindeközben a csajokkal megint jó volt hangulat…ja nem… most hengereztem és bodyartosan be is melegítettem.. Elindultunk.. Viki elment előttünk, Kinga, Anita kísértek az első 5 km-en, Móni nem sokkal utánunk volt. A fordítónál elváltunk, én mentem tovább, már a  3. km-nél kezdett fájni a bal csípőm.. egyedül maradtam a fájdalommal… Futottam, egyenletes tempóban, feltűnően gyorsan telt az idő, először valamikor 1 óra 39 percnél néztem az órát (13-14kili körül), elvoltam a gondolataimmal, sok válasz érkezett valahonnan,  majd basszus, eszembe jutott, hogy mindjárt jön fejben a fal  és biztos feladom vagy történik valami, amitől elmegy a kedvem egy életre a futástól.. de nem… semmi, végig csodáltam a tájat, ha láttam egy hattyút, magamban felkiáltottam „jé ott egy hattyú” , a nap is kisütött, fürödtem a sugaraiban. Még a 18km-nél is élveztem, sőt egy kicsit belehúztam, ahogy az edzőm javasolta.  Ott már biztos voltam a győzelmemben. Hallottam a versenyközpont speakerét, a hídon felfelé már nehézkes volt ugyan a feljutás, de tudtam, hogy várnak rám.. a célegyenesben pedig hajráztak nekem Andi, Zoli, Luca, Csabi a Futaszögből.. és egyszercsak  megláttam Janit… jé, mondom itt egy Jani, várjunk csak… akkor Zsuzsának is itt kell lennie.. és igen a célban pompom lányok táncoltak, kiabáltak nekem… csak nekem.. Anita, Kinga, Mónika, Viki és Zsuzsa… mert ez a 21 km az enyém volt és igen megkönnyeztem, mert szép volt az utazás,minden nehézségével együtt,  a célba érés annál édesebb és lehet fogok még futni ennyit, de első 21 km-em soha többé nem lesz. Minden kilométernél hálás voltam  a Jóistennek, azért hogy futhatok, hogy itt lehetek, hogy jól esik a futás, hiszen  ez azt jelenti mindenem megvan… Ezúton szeretném megköszönni Sáfár Kinga, Szomjú Anita, Szekeres Viktória és Kovácsné Hegedűs Mónika a szülinapi ajándékot, nagyon jó ötlet volt ez. :) Köszönet a lányaimnak, mindig mondták” fuss anya!”, csodálatosak vagytok. :) Köszönöm az edzőimnek, Csontos Imrének a  futás felkészítést.  Ilyés-Szűcs Katának a bodyart órákat, nélküle tuti lesérültem volna, Szekeres Viktóriának, aki elindított a futás rögös útjain:) Nélkületek nem ment volna. Köszönöm a Futaszög SC minden tagjának a bátorítást és a jó példát! Remélem az írásom is célba ér, és aki tud segít a beteg gyerekeknek, hálás köszönet érte…<3