Ma egy rövid, könnyű, 6km-es mezítlábas futást teljesítettem csupán, nem akarom magam egy nappal a félmaraton előtt túlságosan megerőltetni. Ma még a Five Fingersem sem húztam fel, csupán a kertben a füvön köröztem csupasz talppal. Imádom ezeket a futásokat, egyrészt végig alacsony marad a pulzusom, másrészt - már csak a technikából adódóan is - egyáltalán nem megerőltető, sokkal puhább, finomabb a talajt érés, sokkal inkább áthat a "suhanás" érzése. Sokszor utaltam már rá hogy van egy brutál edzéstervem, aminek köszönhetően bla bla bla, igazán fitt és szuperhíró lettem. Pár mondatban megpróbálom összefoglalni miről is van szó. Elöljáróban annyit, hogy ha hivatásos edző vagy, kérlek most hagyd abba az olvasást mert valószínűleg el fogsz borzadni tőle hogy mennyire amatőr vagyok és mennyire gáz amit művelek. Az edzéstervem tulajdonképpen nagyon egyszerű, mondhatni egyetlen szabályra épül: nincs pihenőnap. Ma 108. napja folyamatosan, minden nap edzek. Persze ez nem azt jelenti hogy egyfolytában nagy terhelésnek teszem ki magam, nálam is vannak pihenőnapok (pl. ez a mai is az), amikor visszafogottan, alacsony pulzussal és intenzitással épp csak jelzem a szervezetemnek hogy csinálunk valamit. Általában kombinálom a cipős és mezítlábas futást, az országúti és a mountain bike-ot, a rövid- és hosszútávot. Vannak keményebb és könnyebb heteim, de soha nem tervezem meg őket előre. Élvezem a szabadságot, kicsit hasonló mint a motorozás, azt csinálom amihez kedvem van. Illetve ez így nem teljesen igaz, nálam is sokszor megvan az érzés hogy "most nincs kedvem semmihez, főleg nem edzeni". Ilyenkor próbálok önvizsgálatot tartani, elemezni hogy mi is az oka a kedvetlenségemnek, és hogyan hatnának rám és a kedéylállapotomra a különféle edzések. Oké, lehet nincs kedvem kimozdulni mert kint 50 fok van, de akkor nyomassunk egy óra görgőzést a szoba hűvösében. Vagy épp fordítva, nem akarok meccselni ma a srácokkal mert lekvár vagyok és csak boxzsák lennék mindenkinek a Zwiftben, úgyhogy legyen helyette 50 perc intervall futás. De olyan is volt már hogy zuhogott az eső, épeszű ember ki nem mozdult volna, én meg szándékosan kimentem futni egy 16-ost, csak hogy kilépjek a komfortzónámból. A lényeg, hogy ne legyen nap edzés nélkül. Ez fegyelemre, rendszerességre nevel. És naná hogy fittebb, ellenállóbb, robbanékonyabb és kitartóbb leszek tőle. Ennek az edzésmódszernek köszönhetően 46 évesen olyan tempókat, olyan időket futok és kerékpározom, amelyekről korábban nem is álmodtam. Régebben általában egy-egy versenyen a középmezőnyben, vagy jó esetben a középmezőny első felében értem be. Olyan hogy egy futóversenyen 512-ből a hetedik legyek, meg sem fordult a fejemben, múlt héten pedig különösebb erőlködés nélkül összejött. Ha az ember ilyen tervet követ, fontos hogy végsőkig őszinte legyen magával, ismerje a testét és odafigyeljen minden apró rezdülésére, visszajelzésére. Könnyen a túledzés csapdájába kerülhet, én ezt igyekszem elkerülni. Ha egy futás alkalmával fájdalmat érzek mondjuk vádliban, pár napig egyáltalán nem erőltetem, marad a bicikli vagy más keresztedzés. És persze nyújtás, minél alaposabban, edzés előtt és után is. Ezt az edzésmódszert ezzel együtt senkinek nem ajánlom. Csak úgy, nulláról semmiképpen sem. Ismerd meg a tested, légy vele összhangban, figyelj oda a visszajelzésekre. Nálam ez így működni látszik, de az eleje nagyon kockázatos volt. Most már rutinszerű, és ki merem mondani, nagyon de nagyon élvezem. A következő posztok valamelyikében írok pár sort a távolabbi céljaimról, túl a Budapest Maratonon.