Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.
418 km futás 60 órán belül – most nem csak magamért futok. Lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek az NN Ultrabalaton által meghirdetett Projekt 418 kihívásban. A feladat nem kisebb, mint kétszer egymás után körbefutni a Balatont. Ez összesen 418 km, amelyre kicsivel több, mint 60 óra áll rendelkezésre az öt indulónak. Ultrafutó pályafutásom eddigi legnagyobb kihívására készülök, amire már hónapok óta edzek. Ez a kihívás azonban számomra most többről szól, mint a futásról. Vannak ugyanis igazi hősök, akik nálam sokkal nehezebb harcot vívnak – úgy, hogy ezt a kihívást nem ők választották. Az ő életüket és gyógyulásukat segíti a Bátor Tábor, amely súlyosan és krónikusan beteg gyermekeknek és családjaiknak ad erőt és élményeket. Korábban önkéntesként én is részt vettem a nyári turnusokban. A mai napig büszkén nézek a színes karkötőimre, mert emlékeztetnek arra a különleges közösségre, amely önkéntesek és támogatók segítségével már hosszú évek óta változtatja meg rengeteg család életét. A Projekt 418 lehetőséget ad arra, hogy a kilométerek most valódi segítséggé váljanak. Én vállalom a futást – mert valami különös okból még élvezem is. Az adománygyűjtésben viszont most rajtatok a sor. Kérlek benneteket, ahogy a lehetőségetek engedi, támogassátok a Bátor Tábor munkáját – a legkisebb adomány is számít! Ezen túlmenően juttassátok el ezt az oldalt az arra méltó ismerőseiteknek! A felkészülésemet és a kulisszatitkokat itt tudjátok követni: https://www.facebook.com/joutrafutok Az adománygyűjtő kampány március 16-tól május 10-ig tart. Köszönöm, ha segítetek, hogy a mind a 418 kilométernek legyen értelme.
Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!