"Megérkeztem, itthon vagyok". Amikor a Bátor Táborra gondolok, valami hasonló érzés fog el. A tábori önkéntességem mára már egy életérzés számomra, de nem mindig volt így. Rengeteget tapasztalok, fejlődök, tanulok a turnusok során. Megtanultam értékelni az elsőre apróságnak tűnő dolgokat. Megtanultam csúszócsomót kötni és megtanultam őszintén figyelni. Megtanultam bátornak lenni, az először nagy, ijesztő kihívások láttán és megtanultam nem feladni. Idén ősszel, életemben először, lefogom futni a félmaratont. Hogy honnan a bátorságom? Példaképként tekintek a táborozóinkra. Látni a gyerekek elevenségét és őszinteségét segít új energiát találni magamban. A családok összetartása, akik a betegség, vagy a veszteség árnyékában is képesek kitartani és szépséget találni az életben, mérhetetlenül inspiráló. A következő 2 és fél hónapban mindent meg fogok tenni, hogy felkészüljek a futásra. Még sohasem futottam ennyit, még sohasem készültem futóversenyre. Félek, de kíváncsi és eltökélt vagyok. Támogass engem, hogy támogassuk együtt a krónikusan beteg gyerekeket, családjaikat, illetve azokat a családokat, akik elvesztették a gyermeküket. Tegyünk együtt azért, hogy nekik lehessen egy szebb holnap!