A Kiscsillag zenekar súlyos beteg gyerekekért fut

A Kiscsillag zenekar komoly feladatra vállalkozott: az októberi Spar Budapest Maratonon a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek ajánlja fel a maratoni váltóban lefutott kilométereit.

Lovasi András, Leskovics Gábor, Ózdi Rezső és Mihalik Ábel így a Bátor Tábor Alapítvány jótékony sportközösségéhez, az Élménykülönítményhez csatlakozott, és céljuk, hogy 1 millió forintot gyűjtsenek  a beteg gyerekekért.

Az Élménykülönítmény 2010-ben indult útjára, a jótékony csapat tagjai embert próbáló teljesítményükkel a beteg gyerekek ügyére szeretnék felhívni a környezetükben élők figyelmét. Közös segítségnyújtásra hívják a barátaikat, hozzátartozóikat, munkatársaikat: jelképes örökbefogadásra kínálják nekik a versenyeken és a felkészülések során megtett kilométereinket.

„Mindig is szerettem olyan dolgot csinálni, amivel két legyet lehet ütni két csapással. Például így lettem basszusgitáros és énekes. Most pedig futok és jótékony célokra pénzt gyűjtök. Úgy hogy szerintem ennél nincs is jobb.” – mondja Lovasi.

„Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a Kiscsillag zenekar a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikus betegséggel küzdő gyermekekért vállalta ezt a kihívást.”–mondja Molnár Attila, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezetője –„Rajtuk kívül eddig több mint 400 jótékony sportoló ajánlotta fel teljesítményét a súlyos beteg gyerekekért. Nagyon örülünk, hogy a Kiscsillag kiállt az ügyért, és reméljük, hogy ezáltal más futók is kedvet kapnak, és a jótékony sportközösség tagjaiként fogják róni a kilométereket.”

Az Élménykülönítmény ősszel két fontos versenyre készül: az egyik a szeptemberi 28. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, illetve októberben a 28. Spar Budapest Maraton. A jótékony futók már most csatlakozhatnak a Kiscsillaghoz és az Élménykülönítmény vidám közösségéhez. Jelentkezni az elmenykulonitmeny@batortabor.hu email címen lehet. 

További blogbejegyzéseim

2017-ben rajtolj az Élménykülönítménnyel!

2017-ben fuss Magyarország legnagyobb jótékony sportközösségével! Az Élménykülönítmény tagjai kilométereik jelképes örökbeadásával gyűjtenek adományokat a Bátor Tábor súlyosan beteg gyerekeinek gyógyító élményeire.  Idén ezeken az eseményeken garantáltan hangos lesz a szurkolás, támogatás, mert mi ott leszünk!: 32. Telekom Vivicittá Félmaraton - 2017.04.09. 35. Balaton átúszás - 2017.07.01. 32. Spar Budapest Maraton Fesztivál - 2017.10.15. És Te jössz?   2016-ban, Szabó Balázs zenész és Juhász Roland futballista is az Élménykülönítmény ...

Cégek a Bátrakért – futólépésben

„Első önkéntes futásom és a kihívás ellenére azt a rengeteg őszinte mosolyt őrzöm magamban, amit ez az élmény nyújtott. Köszönet minden pillanatáért Mindannyitoknak. És igen, a képek visszaadják azt,amiért érdemes tenni, újra és újra - a kicsikért,a nagyokért.” - Herta, Citi   Október 8-9-én lezajlott Magyarország legnagyobb sportrendezvénye, 31. SPAR Budapest Maraton®. Az esemény a Bátor Tábor életében is fontos volt: 275 futó állt rajthoz jótékonysági sportközösségünk, az Élménykülönítmény színeiben, akik futásuk kapcsán több mint 9 millió forint adományt gyűjtöttek a ...

Egy igazán Bátor maraton

Vasárnap, október 9-én, 275 lilapólós jótékony futó mondott igent a 31. SPAR Budapest Maraton® kihívására és hódította meg Budapest utcáit az Élménykülönítmény színeiben. Futásukkal a súlyosan beteg gyermekek gyógyulását segítő Bátor Tábornak gyűjtenek adományokat. A 94-szeres magyar válogatott futballista, Juhász Roland és a híres zenész, Szabó Balázs is rajthoz álltak.   De kik a jótékony futók és mi motiválta őket? Van közöttük volt táborozó, aki harmadszorra indult hasonló versenyen és gyűjtött támogatást sorstársainak. Több lilapólós nemcsak a futópályán, hanem ...