Beke Károly

32. SPAR Budapest Maraton®Fesztivál / Egyéni maraton (42,195 km)

A Spar Budapest Maratont eddig háromszor teljesítettem. Először csapatban, majd kétszer egyéniben. Volt olyan év, amikor egyéniben és csapatban is futottam. Ez a tavalyi, amikor hosszú idő után újra az Élménykülönítmény tagja lehettem.

Idén futok neki negyedszer a Spar Budapest Maratonnak. Az eddigiekből két alkalmat már a jótékonyságra szántam. Mindkétszer a Bátor Tábor javára. Most is így teszek, de most fura módon a harmadik egyéni versenyemen leszek egy jó csapat tagja. A harmadik egyéni maratonom lesz az, amikor egyedül vágok bele az adománygyűjtésbe. Egyben ez a verseny lesz az, amikor konkrét céllal teszem ezt.

A Bátor Tábor dolgozói, orvosai, önkéntesei és támogatói valóban életeket változtatnak. 2001 óta súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak nyújtanak sorsfordító élményeket, erőt, eszközöket az élethez, a gyógyuláshoz. Mindezt ingyen. Mondhatni, a Bátor Tábor a krónikusan beteg gyerekeket vezeti vissza a gondtalan gyerekkorba.

Egy lassan 10 hónapos csodálatos, egészséges kisfiú édesapjaként még átérezni sem tudom, hogy mekkora segítséget jelent ez a tábor. Csak látom az eredményeiket, hogy egy-egy családnak, gyereknek mit jelentenek az élményterápiás foglalkozásaik.

Éppen ezért bízom abban, hogy az újabb maratoni utamon sokan csatlakoznak hozzám, és támogatásukkal segítenek elérni a célomat. Azt, hogy összegyűjtsek 250 ezer forintot azért, hogy azok a szegény, hátrányos helyzetű és krónikus betegséggel küzdő gyerekek is elutazhassanak a hatvani táborba, akiknek erre nincs pénzük. Ez a harmadik maratonom célja. Ez az, amiben várom mindenki segítségét. Legyen az ötszáz forint, vagy ennél sokkal-sokkal több.

A segítségnyújtásban minden apró lépés számít. Ugyanúgy, mint egy maratonon. Akkor mehetünk, ugye?

Adománygyűjtési cél:

250 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Összesen gyűjtött: 102 500 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 14
  • BZ

    Bálint-Vig Zita

    4 500 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Hajrá Karesz!!!!:)
  • okt 13
  • XY

    XY

    - támogatja Beke Károly kampányát

  • SK

    Székely Katalin

    10 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Respect!
  • MC

    Medgyaszai Csaba

    500 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

  • okt 12
  • RNM

    Reiszné Naszádi Magdolna

    5 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

  • DZ

    Deák Zsolt

    3 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Hajrá Karesz! Minden jót a Bátraknak!
  • DEA

    dr. Erdélyi-Kincses Andrea

    10 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

  • okt 11
  • XY

    XY

    5 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

  • okt 10
  • XY

    XY

    - támogatja Beke Károly kampányát

    Köszönöm a figyelemfelhívását!
  • XY

    XY

    - támogatja Beke Károly kampányát

    Szia Karesz! Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet
  • okt 09
  • DB

    Dárdai Balázs

    5 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Hajrá Karesz, idén csak lélekben leszek veled, aztan lehet a befutón is! Dárdai
  • okt 05
  • ME

    Magasitz Erzsébet

    15 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

  • okt 01
  • LI

    Lajtos Ibolya

    3 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Együtt a Bátor Tábor gyerekeiért :)
  • Sze 29
  • PSB

    Pozsár Szandra Barbara

    7 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Elég jól sikerült az 5 (!!) évvel ezelőtti közös megmozdulásunk ugyanebben a lila pólóban és micsoda barátságokat köszönhetek/ünk az Élménykülönítménynek! :-) Azon felül persze, hogy kiváló ügyet támogatunk, közösen. Minden jót most is, Karesz, fuss mosolyogva :-)
  • Sze 27
  • MA

    Molnár Attila

    5 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Hajrá az 5 éves jubileumon is!
  • Sze 18
  • XY

    XY

    - támogatja Beke Károly kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Beke Károly kampányát

  • NA

    Nagygyörgy András

    2 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Suhanj csak!
  • Sze 16
  • VA

    Vizi Anita

    1 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Szuper kezdeményezés Karesz! Csak így tovább!
  • Sze 15
  • KZ

    Kész Zoltán

    4 000 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    Hajrá Karcsi!
  • Sze 12
  • SZ

    Szele Zsófia

    2 500 Ft-tal támogatja Beke Károly kampányát

    1%-nyi hajrá! :)

Versenyek (3)

32. SPAR Budapest Maraton®Fesztivál
102 500 HUF
31. SPAR Budapest Maraton®
24 000 HUF
27. Spar Budapest Maraton
172 000 HUF

Támogatóim (21)

BZ
XY
SK
MC
RNM
DZ
DEA
XY
XY
XY
DB
ME
LI
PSB
MA
XY
XY
NA
VA
KZ
SZ