10 nap csoda - önkéntesség a Bátor Táborban

Vééégre megtapasztalhattam én is a csodát, amelyre évek óta gyűjtünk! A Bátor Tábor 2019. évi III. (nemzetközi) turnusában voltam „házi cimbi” (a gyerekekkel reggeltől estig lévő önkéntes) és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez az időszak életem egyik legmeghatározóbb, legélménydúsabb és legszebb hete volt, melyről igen nehéz írni, de azért megpróbálom J A szakmai és emberi háttér profizmusa kezdettől lenyűgözött: tavasszal már volt egy két és fél napos felkészítés, amely felülmúlta az elmúlt 25 év (pedagógus) továbbképzéseit. A turnus elején, a gyerekek érkezése előtt ismét volt egy két napot képzés és csapatépítés. Soha nem gondoltam volna, hogy közös célért, teljes erőbedobással és felhőtlenül vidáman „dolgozva” egyetlen hét alatt ilyen szoros barátságok köttethetnek. Nagyon különbözőek voltunk és szuper csapatot alkottunk: itt igazán megtapasztalhattuk azt, hogy a csoda létrejöttéhez mindannyiunkra szükség van, sokféle helyzetben kell helytállnunk, sokfélék vagyunk és ez JÓ. Nekem kulcsfontosságú élmény volt az, hogy a helyemen kell lennem. Mint egy puzzle-ban. Ne akarjak más formát, más helyet, más személyiséget. Különböző erősségeinknek, de még gyengeségeinknek is szerepe volt. A gyerekekkel együtt folyamatosan teljes figyelmünkkel jelen voltunk a pillanatokban (ehhez a digitális detox is hozzátett persze). Az egész programháló olyan volt, mint egy svédasztal, amiről mindenki azt és annyit vehetett, amennyit épp az adott pillanatban szeretett volna. Challenge by choice. Semmi nem kötelező, de a cimbik és a több táborozó jelenléte miatt is egyre inkább felbátorodtak a gyerekek arra, hogy minél több mindent kipróbáljanak. Ajándéknak éltem meg, hogy mennyi mindent megosztottak velünk arról, hogy melyik program mit adott nekik, amit erősített bennük, mit hogyan éltek meg. A terápiás rekreáció egyik fontos eleme a pozitív visszajelzések adása (és fogadása). Őszintén bevallom, eleinte kissé szkeptikus voltam, túlzásnak éreztem, de aztán láttam, hogy működik. Működik bennem (velünk is így kommunikáltak a visszatérő cimbik és a vezetők) és működik a gyerekekben. Egyre csökken az alkalmatlanság érzés, az aggódás, a félelem, a bizonytalanság és helyébe lép a magabiztosság, bátorság, öröm. Ui.: és ami a maratont illeti: a tábor előtt úgy éreztem, hogy esélytelen. Inkább lemondom a nevezést és átnevezek 30 km-re…. Aztán aznap, amikor a Bátorkodó Pályán (magaskötélpálya) voltunk a gyerekekkel, valami „átkattant” bennem. Egyszerűen elképesztett a bennük lévő akarás, erő, kitartás. Elképesztett és átragadt rám. Vacsora után szabad estém volt, így futócipőt húztam és elindultam … és közben megszületett az elhatározás, hogy „csakazértis”. Azt hiszem, hogy nem mi adunk nekik erőt, hanem ők nekünk!

További blogbejegyzéseim

Maratoni tanulságok

Különleges volt ez a maraton is, hálás vagyok érte:) Szombaton nagyon náthás voltam, alig kaptam levegőt, kimerített a betegség. kérdésessé vált az indulás. Természetesen minden házi praktikát bevetettem, de így sem sokat javultam estig. A reggeli ébredéstől tettem függővé, hogy futok-e. A beállított ébresztő előtt egy perccel szuper közérzettel ébredtem (- ez volt az első csoda), így nekivágtam. Ez egy nehéz maraton volt. Számomra ez nagyon meleg idő volt és bizonyára edzhettem volna többet az elmúlt hónapokban. Mindennel együtt rengeteg élmény ért, sok gondolat felmerült, ...

Visszaszámlálás

Már csak öt nap :) Eljött a visszaszámolás ideje. Múlt vasárnap az utolsó közepesen hosszú futás. Tegnap még egy utolsó nagy adomány a gyűjtésünkhöz (a német testvériskolánkban dolgozó nagyszerű kollégáktól - köszönjük!), ma az utolsó jógaóra, ami nagyon-nagyon jólesett és jót tett. Holnap az utolsó "hegyi" futás. Pénteken rajtszámátvétel. Szombaton egy nagyon laza 5 km. És többek tanácsára legalább minden másnap SMR-hengerezés. :) Közben az iskolai váltókhoz "póttagok" szervezése és folyamatosan egymás lelkesítése! Időközben múlt pénteken az is kiderült, hogy az őszi szünetben ...

Az elhatározástól a maratonig

Hát azért az elhatározás (a Bátor Táborban cimbiként) könnyebb volt, mint a felkészülés úján az egyes lépések:) Tudom, hogy fontos már maga a felkészülés is, meg a maraton is az lesz, de azért fizikailag nagyon nem könnyű. Régebben is olyan típus voltam, hogy ha egy kicsit is visszavettem az edzésből, akkor igen nehéz volt "újrakezdeni", most meg pláne. Szóval a futások többsége elég nehéz, érzem, hogy a testem próbál "tiltakozni", de azért haladok hétről-hétre szépen fokozatosan. Ma megint futottam egy hosszút, kb. 23 km-t (augusztus közepe felé ennél már előrébb szoktam tartani, ...