Idei első nyolcas :-)

Ahogy tegnap - elsősorban magamnak - ígértem, lefutottam az idei első 8 kilométeres távomat. A tegnapi 7 km azért kivett belőlem, az időeredményemen még lesz mit javítani, de a táv megy, és nekem elsősorban ez a lényeg még mindig. Meg az, hogy az a 12 km sikerüljön majd április 7-én.:-) Ma is apu kísért bringával, ebben a szép kora tavaszi időben, amit úgy szeretek, és most egy kicsit fáradtan, de feltöltődve nézek elébe a jövő heti kihívásoknak is. Remélem, közelebb kerülök a 150.000,- Ft-os adománygyűjtési célomhoz, és azt is, hogy az edzéseim is jól sikerülnek majd. Mi mást írhatnék ismét a hét zárásaként: Hajrá Bátrak, hajrá Élménykülönítmény!! :-)

További blogbejegyzéseim

Célba értem, jótékony sportoló lettem. Köszönöm mindenkinek!! :-)

Január végén belevágtam valami olyasmibe, amihez foghatót még soha nem csináltam. Célul tűztem ki, hogy az április 7-én a Dunakanyar Félmaratonon vállalt eddigi leghosszabb, 12.4 km-es futásomra összegyűjtök a Bátor Tábor Alapítvány számára, az Élménykülönítmény tagjaként 150.000,- forintot. Ismét bebizonyosodott, hogy amit nagyon szeretne az ember, azt előbb vagy utóbb elérheti, persze ha tesz is érte.:-) Az már jó pár héttel a 12 km előtt világossá vált számomra, hogy valóban olyan embereket tudhatok barátaimnak, sporttársaimnak, kollégáimnak és ismerőseimnek, akik első szóra ...

Köszönöm…

6 és fél hét, 75.73 lefutott km, és 153.000,- összegyűjtött forint. Amit én tettem hozzá ebből, az azt hiszem hozzátartozik egy tisztességes versenyre készüléshez, amit Ti, az már annál sokkal többet jelent. Erős hittel, lélekkel sok mindent el lehet érni az életben, de ami még fontosabb, én most olyan mértékű támogatást, biztatást kaptam ismerős és ismeretlen emberektől is, ami rengeteget jelent, és amiből én még nagyon sokat fogok az elkövetkezendő hetekben, hónapokban meríteni. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában támogatott, biztatott, adományozott – nem is annyira nekem, ...

3 héttel a verseny előtt…

A pénteki 6-os után még egy 7 km-es futás is belefért szerencsére a hosszú hétvégébe, igaz, kicsit lazábbra vettem a tempót, de ma már sokkal szebb időben futhattam, és kevésbé nagy szélben, mint pénteken. Nem egész két hét múlva Balatonakalin vár rám egy 10 km-es verseny a Mandulatündér Csajos Futófesztiválon, 1200 indulóval, remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk, eddig a Balaton nekem szerencsét hozott, nagyon szeretek ott futni, ezért nagy valószínűséggel az első félmaratoni távra is ott nevezek be szeptemberben. Egész pontosan három hét van hátra a Dunakanyar Félmaraton 12 km-es ...