Újabb fejezet - olvassátok!

Újabb résszel folytatom a régi "titkos" naplóbejegyzéseim közlését. Jó szórakozást! :-) "2021.07.23. Negyedik edzésnap A tegnapi hosszú futást követően ma - elvileg - egy pihenőnap következett volna. De mivel a hétvégén vitorlázó üzem lesz, és mi repülést tervezünk, úgy gondoltam hogy ma megcsinálom a kilenc kilométeres váltogató tempójú futást. Ha vasárnap repülünk már túl fáradt leszek estére, és a vitorlázás után ez nem férne bele. A vitorlázó teljesítményrepülés ugyanis állóképességi sport. Ezt csak azok tudják, akik versenyszerűen művelik. Mindenki más könnyedén hiheti azt, hogy semmiség egy vitorlázógép kabinjában álló nap kényelmesen ücsörögni és közben csak "igazgatni" a botkormányt és a lábpedált.  Egy fenéket. Már a repülésre felkészülés is komoly fizikai aktivitást követel meg, hiszen a hangárt kipakolni, illetve a szállítókocsikból a gépeket kivenni és összeszerelni önagában is jóval több erőkifejtést igényel mint egy sima aerobic-óra. Utána pedig ki is kell vinni minden "cuccot" a starthelyre, felállítani a start-sátrat, belekészíteni a gépekbe az ejtőernyőket, akkumulátorokat, navigációs eszközöket, térképet...stb. És még el sem kezdődött a repülés. Jó időben a távrepülés 4-6 (vagy több) órát is igénybe vehet. Ezalatt a átlagosan tíz másodpercenként hoz döntést a vitorlázópilóta arról, hogy melyik felhőre helyezkedjen, emelkedjen-e tovább az adott emelésben vagy keressen másikat, milyen irányban hagyja el a termiket és merre induljon tovább. Rosszabb esetben - ha elromlik az idő és alacsonyra kerül - melyik terepet válassza ki a biztonságos leszálláshoz. Mindez idő alatt az ember a szúk kabinba bezárva, sokszor 30-45 fokos hőségben izzad, és nagyon korlátozott lehetősége van enni-inni esetleg egészségügyi szünetet tartani :-) (ez utóbbira a lányoknak nincs is). Mindezt csak azért írtam le hogy szemléltessem : egy sikeres távrepülés napján az ember szellemileg-fizikailag annyira kimerül, hogy a legkevésbé sem lesz ereje utána aznap még 10-14 kilométert lefutni. Nos, ezért tudtam ma le a 9 kilométert. A feladat az volt, hogy kilométerenként változtassam a sebességet: egy lassú szakaszt egy lendületesebb kövessen. Ez nagyjából a táv feléig ment is, utána már legfeljebb a lassú és a még lassabb futást tudtam váltogatni. A meleg és a magas páratartalom eléggé megnehezítette a dolgomat még úgy is, hogy igyekeztem keresni az árnyékos részeket. A mai napon nem mentem túl messzire, inkább a környéken maradtam és kipróbáltam a tegnap eltervezett újításokat. A nedves arctörlő kendő használata szuper módon bejött, nagyon sokat javított a közérzetemen. A kulacsomba ma sima citromos víz helyett vitaminvíz került. Ez is bejött, mert így a hidratálás is hatékonyabb volt. Az energiazselét ezután is csak a 10 kilométer feletti futásoknál alkalmazom majd. A mai futás után alaposabban nyújtottam mint máskor, mivel a tegnapi nyújtás nem bizonyult elégségesnek, és utána ejjel éreztem hogy fájnak a combfeszítő izmaim. Ezzel véget ért a félmaratoni felkészülés első edzőhete. A tegnapi 12 kilométeres futást "betudom" a hétvégi hosszú futásnak (ami eredetileg 14 km lett volna, viszont az edzésterv megenged 15-20 % eltérést kilométerben. Két másik napon felfelé tértem el a megadott kilométerektől, így itt most megengedem a 15% eltérést negatív irányban)."

További blogbejegyzéseim

Lefelé a lejtőn

Kis kihagyás után folytatom a naplórészletek közlését. Jó visszaolvasni, hogy a hullámvölgyek nem voltak újkeletűek akkor sem. "Nyolcadik edzésnap - lefelé a lejtőn Ma hosszút kellett (volna) futnom. A kora reggeli hűvösebb órákat sajnos sikerült elpasszolni, ez mint később kiderült, hagy hiba volt. Mivel egyik tönkrement Mp3-as lejátszómba sem sikerült életet lehelni, előástam egy újat, ami elég primitív szerkezet. Na, abba első nekifutásra nem sikerült mini SD kártyát találni, aztán mire hosszas keresgélés után mégis, avval sok idő elment. De ma nem akartam zene nélkül ...

Köszönet

Kedves Barátaim! Már csak bő 3 hét van a kihívás teljesítéséig, és segítségetekkel már 50 ezer forintot sikerült gyűjtenem a Bátor Tábor javára! Sokat gondolkoztam, mivel is köszönhetném meg a nagylelkűségeteket. Végül úgy döntöttem, hogy a támogatóim közül egyvalakit meghívok egy vitorlázó sétarepülésre (folyamatos SPL szakszó esetén 2 csörlésre). A repülésre az esztergomi Rubik Ernő Repülőtéren fog sor kerülni előre egyeztetett időpontban. A nyertest a kampányomat névvel támogatók közül fogom kisorsolni 2022. március 29-én 20:00 órakor! A sorsolás sikere miatt kérem, hogy a ...

Emlékfutás

A heti hosszú futásomat (amely eredetileg 16 km lett volna) - kicsit megtoldva - édesapám emlékének ajánlottam, aki pont ma 9 éve hagyott itt minket. Tudom ha élne, büszke lenne rám, hogy az élménykülönítmény tagja lettem és elsőként adakozna a bátor-táborozó gyermekek javára. Ő maga is egy súlyos betegséggel harcolt, nem törődve a gyengeséggel és a közelgő biztos véggel. Töretlenül optimista volt és imádott élni. A ma futott minden egyes kilométeremen Rá gondoltam.