A sport és én – kezdetek Napokig törtem a fejem, hogy mivel is kezdhetném. Jöhetnének a kérdések: Miért szeretnéd támogatni az alapítványt? Mi a célod? Miért pont ez az alapítvány és nem másik cukorbetegekkel foglalkozó alapítvány? És még ezer másik kérdés. Bennem is sok a kérdés, de a válasz is. Kezdjük az elején… 2011 valamikor február. Édesapámmal javában túróscsuszát és palacsintát sütöttünk, a tökéletes családi idill hangulatban. Majd telefoncsörgés… Gyorsan a kórházba! Adrinak 33-as a vércukorszintje. Nem emlékszem hogy jutottunk be, az első emlékem, hogy ülök az intenzív osztályon és inzulint mutogatnak. Injekció, TE JÓ ÉG! Mi ez és minek? Ez a cukorbetegség? Sokszor magába nyammogtuk a kakaót otthon dugiba, mivel ha lebuktunk, sokszor ezt kaptuk válaszul: „ne edd magában, mert a túlzott cukorfogyasztástól cukorbeteg leszel!” A kakaó okozta? Biztos az volt! Nem eszek több dugicsokit! Majd kizökentett egy orvos: „Addig nem mehetsz haza, míg ezt meg nem tanulod beadni magadnak.” 2-3 hét tömény ismerkedés és tanulás következett. Dietetikusok, orvosok, minden egyéb, ami a cukorbetegséghez kapcsolódhat. Az élet más területeimen leállt (nem jártam iskolába), a kórházban viszont nagyon pörgött. 13 éves voltam. Gyerek, kamaszkora kezdetén… Aggódtam, féltem, pánikoltam. De szépen lassan megszoktam, megtanultam, de nem fogadtam el a helyzetet. Nem sokat segített akkori kezelőorvosom se. Egy morcos, mogorva, határozott orvos volt. Fő megállapításai: „Ez a cukor nem jó, túl sokat ingadozik. Nem azt adja be biztosan, amit előírtunk.” Majd folytatta: „Mozog eleget ez a gyermek? (34 kilóról 50-re híztam 1 hónap alatt, megjegyezve, hogy így értem el a korosztályos átlagot) MOZOGJON TÖBBET! Néptáncoltam, úsztam, bicikliztem, görkoriztam. „MOZOGJON TÖBBET!” Teltek az évek. Társaságra leltem, biciklis táborokba jártam. Először Pálosszentkút, majd Balatonfelvidéken tekerés. „MOZOGJON TÖBBET!” 2015. RÓMA (kb 1000. km 11 nap alatt) Doktor: „Nem mozog eleget. MOZOGJON TÖBBET!” Itt feladtam… Soha nem lesz jó a cukrom. De ráleltem közben arra, hogy a mozgás felszabadít, megnyugtat, hálát ad. És magamért csináltam. Számos további sportos élmény van a tarsolyomban, de nem nyújtom ezt a posztot tovább. A doktornak egyetlen dologért nagyon hálás vagyok. A legelején, mikor az életem fenekestül felfordult, elküldött a Bátor táborba. Ahol rájöttem, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. A tábor újra célt adott számomra, s visszazökkentett a normális kerékvágásba. Sokáig magamért, társaságért sportoltam. Most őértük fogok! A Bátor tábor által támogatott gyermekekért.