Fuss velem a Bátor Táborért!

Azt hiszem, hogy most már igazán megkezdődött a visszaszámlálás. Nincs olyan nap, hogy ne pörgetném le fejben a verseny pillanatait. Minden egyes edzéssel egyre közelebb kerülök a versenyhez. A keddi résztávos edzésem alatt éreztem a szombati verseny következményeit. Pedig múlt héten a verseny után masszázson is jártunk. A lábaim olyan nehezek voltak, mintha ólomból lettek volna.  Úgy éreztem, hogy nem ez lesz életem edzése. Hazaérve feltöltöttem az edzésemet a Polar Flowra, ahol nagy meglepetésemre sikerült a legjobb running indexemet elérni, vagyis az elite besorolást kaptam. Érzésre nem volt a legjobb edzés, de mégis sikerült jól teljesítenem! :) Csütörtökön nagyon pörgős edzésem volt, hiszen 8x200 métert kellett futnom rövid pihenőkkel. Azért a végére elfáradtak a lábaim. A hétvégi hosszú futásom miatt aggódtam, mert mindkét napra sok esőt ígértek. A mai napon sikerült délután kissé borongós, kissé napos órát kiválasztanom, így sikerült teljesítenem a 70 perces futásomat. Tegnap szembesültem vele, hogy módosult a verseny pályarajza. Nagyon meglepődtem, hiszen két hete még nem így nézett ki a pálya. Az a pálya amit mi lefutottunk, törölve lett és felkerült egy teljesen új útvonal. Nem kell elfutnunk Csopakra, így a nagy emelkedők is kimaradnak. Az új pálya a Tagore sétányon megy keresztül. Aki járt már Füreden, az tudja, hogy milyen hangulatos a sétányon andalogni. Hát én most futni fogok :D Vegyes érzések vannak bennem a módosított pályával kapcsolatban, de remélem előnyömre szolgál majd a változás. Aminek külön örülök, hogy nem 2, hanem 4 körös lesz a futás, így többször találkozhatok a szurkolóimmal. :) Szeretnék megosztani Veletek egy közelgő eseményt is. A régi iskolámban egy jótékonysági futást rendezünk, a gyerekek korosztályoknak megfelelő távokat fognak futni velem. Az esemény alatt befolyt összeggel pedig a Bátor Tábort fogják támogatni az iskola tanulói. Nagyon izgatott vagyok, bízom benne, hogy jó hangulatban fog telni a közös futás! :) Jövő héten pedig beszámolok az eseményről. 14 napunk van hátra a versenyig, 14 napotok van még támogatni a kampányomat, és általam a Bátor Tábort!  Határ a csillagos ég! :)

További blogbejegyzéseim

Első két túra: Zirc – Gerence-völgy: 34,5 km

Többek között a munka és a kedvezőtlen, már-már télies időjárás miatt az általam vállalt 300 km-es túra megkezdése kicsit váratott magára. Május 22-én hosszas tervezés után nekivágtunk a nagy kalandnak (nem költői túlzás, eddig csak kalandos túráink voltak 😃). Nagy örömömre a férjem és a bátyám is csatlakozott, így a jó társaság is garantált a túrák során. Többek között azért a Közép-Dunántúli Piros túrára esett a választásunk, mert Győrhöz viszonylag közel eső településekről indulnak a szakaszok. Legnagyobb meglepetésünkre a kezdőpontra eljutás és a hazajutás okozza számunkra a legtöbb ...

Köszönöm!

Hol is kezdjem? Annyi minden jár most a fejemben, annyi mindent szeretnék Nektek elmesélni. Az elmúlt egy hét olyan volt számomra, mintha egy hónap lett volna. Nagyon lassan teltek a napok és én napról napra egyre jobban izgultam. A torkom megint próbára tett, de nem engedtem, hogy az utamba álljon. Így a tervezett keddi futásom elmaradt, de szerdán kimentem kicsit futóiskolázni. Akkor még azon aggódtam, vajon elmúlik-e torokgyulladásom, képes leszek-e a tervezett formát hozni. Tudom, tudom mindig mindent túlaggódok :) Extra nagy volt a készülődés, hiszen a párom szombaton teljesítette ...

Visszaszámlálás

Lassan a végéhez közeledünk a kampányomnak. Jövő héten ilyenkor már az utolsó blogbejegyzésemet fogom írni a verseny után. Ez volt az utolsó keményebb hét edzés szempontjából. Sajnos a keddi futásomnál közbeszólt az időjárás, így nem tudtam kimenni. Csütörtökön nagyon pörgős résztávos edzésem volt: 10x100 méter, valamint 4x200 méter, közte rövid pihenőkkel. Ma pedig egy laza, átmozgató 6 km-t futottam. Azt hittem, hogy laza lesz, de majdnem versenytempót mentem! :) Jövő héten csak kedden lesz egy edzésem, valamint egy laza futóiskola vár még rám a verseny előtt. A jövő hét a pihenésről, ...