Fut a Fru

Az elmúlt egy hónapban kicsit belehúztam, túl vagyok életem első futóversenyén, sőt a másodikon is. :) Kaptam egy kis pihenőt, próbáltam töltődni. Megkezdődött a felkészülés a nagy napra! A héten  három futóedzésem volt: egy 5 km-es alap állóképesség fejlesztő futás, egy fartlek edzés, valamint egy hosszú futás. Az időjárás gondoskodott róla, hogy igazán változatos legyen mindegyik edzésem. Kiegészítésként pénteken Pilatesen voltunk. Sokat köszönhetek ennek az edzésmódszernek, hiszen sokat erősödtem általa. A mai napig fedezek fel olyan izmokat, amiket eddig nem is tudtam, hogy léteznek. :) Szeretném megköszönni az első adományozóimnak a támogatást! Nagy löketet adtatok a folytatáshoz! Szuperek vagytok!!! Csak így tovább!!! <3

További blogbejegyzéseim

Első két túra: Zirc – Gerence-völgy: 34,5 km

Többek között a munka és a kedvezőtlen, már-már télies időjárás miatt az általam vállalt 300 km-es túra megkezdése kicsit váratott magára. Május 22-én hosszas tervezés után nekivágtunk a nagy kalandnak (nem költői túlzás, eddig csak kalandos túráink voltak 😃). Nagy örömömre a férjem és a bátyám is csatlakozott, így a jó társaság is garantált a túrák során. Többek között azért a Közép-Dunántúli Piros túrára esett a választásunk, mert Győrhöz viszonylag közel eső településekről indulnak a szakaszok. Legnagyobb meglepetésünkre a kezdőpontra eljutás és a hazajutás okozza számunkra a legtöbb ...

Köszönöm!

Hol is kezdjem? Annyi minden jár most a fejemben, annyi mindent szeretnék Nektek elmesélni. Az elmúlt egy hét olyan volt számomra, mintha egy hónap lett volna. Nagyon lassan teltek a napok és én napról napra egyre jobban izgultam. A torkom megint próbára tett, de nem engedtem, hogy az utamba álljon. Így a tervezett keddi futásom elmaradt, de szerdán kimentem kicsit futóiskolázni. Akkor még azon aggódtam, vajon elmúlik-e torokgyulladásom, képes leszek-e a tervezett formát hozni. Tudom, tudom mindig mindent túlaggódok :) Extra nagy volt a készülődés, hiszen a párom szombaton teljesítette ...

Visszaszámlálás

Lassan a végéhez közeledünk a kampányomnak. Jövő héten ilyenkor már az utolsó blogbejegyzésemet fogom írni a verseny után. Ez volt az utolsó keményebb hét edzés szempontjából. Sajnos a keddi futásomnál közbeszólt az időjárás, így nem tudtam kimenni. Csütörtökön nagyon pörgős résztávos edzésem volt: 10x100 méter, valamint 4x200 méter, közte rövid pihenőkkel. Ma pedig egy laza, átmozgató 6 km-t futottam. Azt hittem, hogy laza lesz, de majdnem versenytempót mentem! :) Jövő héten csak kedden lesz egy edzésem, valamint egy laza futóiskola vár még rám a verseny előtt. A jövő hét a pihenésről, ...