Sikerült! :)

Több okból is fontos számomra az elmúlt egy hét. A múlt heti kényszerpihenő után izgatottan kezdtem el újra edzeni. Nem tudtam, mennyire fog meglátszani a teljesítményemen az 5 nap kihagyás. Szerencsére a fáradtság ellenére nagyon jól sikerült ez a hét. Nagy dopping volt számomra, hogy a hét elején közelítettünk az adománygyűjtési célhoz. A Ti segítségetekkel elértük a kitűzött célt, vagyis a 150 000 forintot! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a cél eléréséhez!!! Külön köszönet az Anonim támogatóknak is, akiknek csak ilyen formában tudok köszönetet mondani! Mivel a versenyig még 7 hét van hátra, ezért úgy gondoltam, hogy módosítom a kitűzött összeget 250 000 forintra! Hiszem, hogy együtt sikerülni fog!! Én mindent megteszek a felkészülésem során, hogy a maximumot hozzam ki magamból! :)

További blogbejegyzéseim

Első két túra: Zirc – Gerence-völgy: 34,5 km

Többek között a munka és a kedvezőtlen, már-már télies időjárás miatt az általam vállalt 300 km-es túra megkezdése kicsit váratott magára. Május 22-én hosszas tervezés után nekivágtunk a nagy kalandnak (nem költői túlzás, eddig csak kalandos túráink voltak 😃). Nagy örömömre a férjem és a bátyám is csatlakozott, így a jó társaság is garantált a túrák során. Többek között azért a Közép-Dunántúli Piros túrára esett a választásunk, mert Győrhöz viszonylag közel eső településekről indulnak a szakaszok. Legnagyobb meglepetésünkre a kezdőpontra eljutás és a hazajutás okozza számunkra a legtöbb ...

Köszönöm!

Hol is kezdjem? Annyi minden jár most a fejemben, annyi mindent szeretnék Nektek elmesélni. Az elmúlt egy hét olyan volt számomra, mintha egy hónap lett volna. Nagyon lassan teltek a napok és én napról napra egyre jobban izgultam. A torkom megint próbára tett, de nem engedtem, hogy az utamba álljon. Így a tervezett keddi futásom elmaradt, de szerdán kimentem kicsit futóiskolázni. Akkor még azon aggódtam, vajon elmúlik-e torokgyulladásom, képes leszek-e a tervezett formát hozni. Tudom, tudom mindig mindent túlaggódok :) Extra nagy volt a készülődés, hiszen a párom szombaton teljesítette ...

Visszaszámlálás

Lassan a végéhez közeledünk a kampányomnak. Jövő héten ilyenkor már az utolsó blogbejegyzésemet fogom írni a verseny után. Ez volt az utolsó keményebb hét edzés szempontjából. Sajnos a keddi futásomnál közbeszólt az időjárás, így nem tudtam kimenni. Csütörtökön nagyon pörgős résztávos edzésem volt: 10x100 méter, valamint 4x200 méter, közte rövid pihenőkkel. Ma pedig egy laza, átmozgató 6 km-t futottam. Azt hittem, hogy laza lesz, de majdnem versenytempót mentem! :) Jövő héten csak kedden lesz egy edzésem, valamint egy laza futóiskola vár még rám a verseny előtt. A jövő hét a pihenésről, ...