Futás panorámával

Elmúlt hetünk egyik legszebb eseménye a Panorámafutás Dunakanyar Félmaraton volt, ahol több munkatársunk is közösen futott. Dr. Horányi Dániel, dr. Pulai Judit, dr. Uzonyi Diána, Greguss Timi, Csernák Hajni, Szász Vivi, Illyés Olgi, Asbóth Hanna, Balogh Brigi és Felméry Timi is ott volt, ahol nagyon jó hangulatban, tele energiával gyűjtötték a kilométereket és a mozgással töltött órák számát. Ezt a beküldött fotók is bizonyítják. Büszkék vagyunk rájuk! Ha már panoráma, be kell számolnunk a múlt heti RMC Futóklub eseményéről is, hiszen ez alkalommal egy különleges helyszínen, a Normafán futottak munkatársaink, majd az Erzsébet-kilátóban álltak meg megcsodálni a kilátást és készíteni néhány közös fotót. A csapathoz ezúttal dr. Fekete Zsuzsi csatlakozott új klubtagként. A két eseményen kívül, egyénileg is sokan választották a szabadtéri futást a kellemes tavaszi időben. Dr. Vass Viktor, dr. Bodnár Eszter, dr. Somos Éva, Bálint Évi, Pozsonyi Dóra és Benyó Márti is így gyűjtötte az órákat többek között. A jó időben a terepfutás is felkapott lett, dr. Bajnok Évi és Kiss Anikó is ezt a kemény edzést választotta. Bajnok Évi doktornőre továbbá azért is büszkék vagyunk, mert kitűzött egy célt, hogy kipróbál egy új sportot, amit meg is valósított most: görkorcsolyázni tanul, nagy vagány. :) Szeretnénk kiemelni Tuba Vikit is, aki ezúttal lovaglásról számolt be nekünk, ami szintén újdonságnak számít a csapatban. Népszerű volt a biciklitúra is, Salamon Gabi, Patalenszki Ibolya, Németh Niki is gyönyörű helyeken tekert: A velencei-tónál és Szentendrén. Mindezeken túl dr. Lengyel Csongor és dr. Jáky Renáta is a túrát választotta, hogy aktívan töltsék a szabaidejüket, Kovács Gabica, Silling Dia, Bodon Judit, Kreiner Bence és Pozsonyi Rebeka pedig a jól bevált, erősítő edzésekkel gyűjtötte az órákat a Bátrakért. Időközben lázasan készülünk a ránk váró futóversenyekre, izgatottan várjuk a Vivicitta Városvédő Futást, ami a legközelebbi alkalom lesz és 25 munkatársunk fog rajthoz állni (ez az egyéni rekordunk!) :)

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...