Izgalmas újdonságokról szólt az elmúlt hetünk

Az elmúlt hét „abszolút nyertesei” dr. Vass Viktor és dr. Bajnok Évi voltak, akik együtt töltik idejüket Hawaii-on, a Mayo Clinic endokrinológiai rendezvényén. A szakmai fejlődés mellett sok időt szánnak a mozgásra, sok képet és videót küldtek nekünk úszásról és túrázásról. Irigykedve nézzük, közben elképesztően büszkék vagyunk rájuk. Utazásból kijárt dr. Uzonyi Diának is, aki olaszországi síeléssel gyűjtötte az órák számát, Hamar Kitti pedig a Kanári-szigeteken rótta a kilométereket. Itthon sem állt meg az élet, munkatársaink nagyon izgalmas mozgásformákról számoltak be, aminek külön örülünk, hiszen így még jobban megismerhetjük egymást. :) Dr. Fekete Zsuzsi kickbox edzést küldött, dr. Csermely Gyula, dr. Farkas Kitti és Szerencsés Timi spinninget, Bodon Judit HIIT edzést, Hegyvári Enikő önkéntes kutyasétáltatással egybekötött túrát, Petrovics Oti komoly hulahopp karikázást küldött nekünk. Voltak, akik hűek maradtak a korábban űzött sportokhoz és így gyűjtötték az órákat a Bátraknak. Ezt ezúton köszönjük Kadala Zsuzsának, Kiss Anikónak, Baritz Tamásnak, Dóczi Áginak, Hevesi Gabinak, Csernák Hajninak, Greguss Timinek, Balogh Briginek, Pozsonyi Dórának, Pozsonyi Rebekának, Vass Zsoltinak, Végh Imolának, Héjja Dorkának, Tuba Vikinek, Kovács Gabicának, Patalenszki Ibolyának és Szász Vivinek is. Szeretnénk külön kiemelni, hogy dr. Pulai Judit és dr. Keszthelyi Gábor is részt vett a jótékonysági Balboa terepfutáson, így egyszerre két jó ügyért is sportoltak, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...