Nekünk a hideg sem akadály, hogy sportoljunk!

Tombol a tél, de munkatársaink az elmúlt héten is megtalálták a módját, hogy időt szánjanak kedvenc mozgásformájukra. Sokan ki is használták a havat és a friss levegőt. Ebben Kiss Anikó járt az élen, aki a sítúra alkalmával amellett, hogy fél napot töltött a pályán, este a sötét osztrák havas erdőben még futott is (természetesen nem egyedül.) Dr. Bodnár Eszter, dr. Vass Viktor, Illyés Olga, Petrovics Oti, Héjja Dorka is téli túráról számolt be nekünk, Simon-Erős Reni pedig korcsolyázással gyűjtötte az órákat. Nagyon örülünk új csatlakozónknak, Blaschke Ritának, aki szintén 10 km havas túrával szállt be a „játékba”. Természetesen voltak, akik inkább melegebb környezetet választottak a sportoláshoz (tornának, köredzésnek, jógának, úszásnak, falmászásnak, rúdtáncnak és még sok másnak). Így tett dr. Keszthelyi Gábor, dr. Várnagy Éva, dr. Uzonyi Diána, dr. Bakó Dóri, Bodon Judit, Dóczi Ági, Baritz Tamás, Hevesi Gabi, Patalenszki Ibolya, Bálint Évi és Pozsonyi Rebeka is. A futás nélkül persze egyetlen hét sem telik el, ami azért is fontos, mert az órák mellett saját magunk számára a kilométereket is gyűjtjük. Ehhez többek között dr. Pulai Judit, Csernák Hajni, Pozsonyi Dóra, Greguss Timi is hozzájárult, és ami külön öröm: Végh Imola is, aki futásával most csatlakozott. Szombaton, nagyon szerencsés időpontban, 13:13 perckor a Last Chance Közösségi Futáson gyűltünk össze idén először az RMC színeiben. A csapatból 4-en sportoltak közösen a bátrakért, 5,2 km-t futottak a Hajógyári Szigeten. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! :)

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...