Szeles Csaba Blogbejegyzések

Felgyorsult minden

Szeretek este futni. Beneveztem a Mozgás éjszakája 10K futására. Lassan kezdtem, mert nekem ez még nagy kihívásnak számít, meg mindenki azt mondta. A végére sikerült teljesen kifutni magam. Igazából Piroska (akivel kb 6-7km között futottam össze), tartotta bennem a lelket, és neki köszönhetem, hogy sikerült 1 óra alatt befutni, amit egyébként szoktam hozni itthon is a saját körömön, de valamiért most jobban fájt.

Nem szeretem a tűszúrást. 22-én részt vettem az Érintettek egyesület véradó napján. Soha nem adtam még vért gyávaságból, de természetesen ez egyik pillanatról a másikra megváltozik az emberben, amikor közlik vele, hogy a gyermekének komoly betegsége van. Nem volt gond csak a végén, de utána jóleső érzés volt, hogy segíthettem. Akkor meg még jobb amikor jött az sms 1 hét múlva, hogy már fel is használták a véremet! 🙂

23-25-e. Szombaton úsztam kb 2,6 km-t és vasárnap megismételtem. Hétfőn futottam. Nem akartam elindulni, és ettem is előtte, de azt is tudtam, hogy ha ilyen érzésekkel kezdem el, akkor nem lesz gond. Valahogy fordítva működök. Simán ment a 10K.

44. Jún 26-án betöltöttem a 44-et….már kevesebb van előttem mint mögöttem! 🙂

Trimackók. Van Veresegyházon egy szuper kis triatlon csapat. Veresegyházi Trimackók a nevük. Működtetnek egy alapítványt is. Felkerestek minket, hogy szeretnének egy jótékony futamot szervezni Marci számára, csak mondjuk meg jelenleg mi szolgálná leginkább az egészségét. Júl. 15-én lesz az utánpótlás aquatlon OB Veresegyházon. Ennek a versenynek lesz a betétfutama, amit családok és cégek számára kezdtek el hirdetni. Én is el fogok indulni, de versenykategóriában, amatőr licencel. 1 km kell úszni és 5km-t futni. Már nagyon várom!!

Megvan a varázs sapka. Türelmetlen voltam és átvettem a varázs sapkát Emitól az irodában. Nagyon tetszik és örültem, hogy Emivel is megismerkedhettem. Már ők is nagyon izgatottak.

Elhalasztva. Szerintem jól döntöttek. Jobbak lesznek a körülmények 7-én. Pedig már úgy csobbantam volna!!

Sapka próba. Ma kipróbáltam a sapkát. Nagyon kényelmes és a tudat hogy rajtam van feledtette az a majdnem 1 órát amit az uszodában töltöttem. Garantáltan körbe fogja utazni velem Magyarország vizeit a nyár alkalmával.

Félmaraton. Kicsit megfertőződtem. Nagyon agyalok rajta, hogy a Wizzair Budapest felmaraton-on elinduljak. Még nem vagyok készen rá, de úgy érzem szeptemberig oda érhetek.

1529950280135IMG_20180626_154909IMG_20180628_231357

10K 3-szor 10.0 km 00:57:51 1062 kCal

Szeles Csaba

36. Lidl Balaton-átúszás
Balaton-átúszás
Támogass!