Török István Blogbejegyzések

#csakelőre

Sziasztok.

Nagyon régen jelentkeztem, de a blogolás sosem volt az erősségem ebből is látszik. Legutolsó bejegyzésem óta nagyon sok minden történt, megpróbálom röviden összefoglalni 🙂

Nyáron az éjszakás műszak miatt nem nagyon sikerült futkorászni, éppen ezért a célversenyem is módosítani kellett. De azért augusztus 4.-én Pápán indultam 14km-en, ahol hatalmas meglepetésemre sikerült elcsípnem egy korosztályos első helyezést, sosem álltam még futóversenyen dobogón 😁

Szeptemberben végre visszatértem nappalba, így nekiálltam komolyabban edzeni. Utolsó pillanatban megfűztek, és 7.-én elindultam a Szőlőskörön. Nagyon jó hangulatú, családias verseny, nagyon szeretem az ilyeneket. Az időjárás ideális volt, volt egy kis eső is, nagyon élveztem, és sikerült 10.5km-en két egyéni rekordot is megdönteni: 5k 24:30, 10k 51:50.

Szeptember 14.-én következett a szigligeti félmaraton, amit már nagyon vártam, mert csak jót hallottam róla. Itt a célom az volt, h javítsak a legjobb FM időmön, és ha két órán belülre is sikerül behúzni, akkor nagyon boldog leszek. Végül annyira élveztem a futást, hogy 14 percet javítva, 1:52:11 alatt sikerült teljesíteni a félmaratont. Ez hatalmas plusz motivációt adott, hogy jó úton járok a céljaim felé.

Több verseny nem volt a hónapban, viszont megfutottam edzésként életem eddigi leghosszabb távját is (30km).

Október első hétvégéjén a kazincbarcikai Spartan hétvégén vettünk részt, Beasten sikerült a mezőny első negyedében végeznem, Sprinten pedig csacsogósan teljesítettük a pályát, ezzel bezsebelve 2019-ben a dupla trifectát 😎 kis csapatommal ismét egy nagyon jó hangulatú hétvégét töltöttünk együtt.

Most hétvégén pedig ismét egy várva várt versenyen indultam, végre újra terepen: Burger King UB Trail Koloska 21k távján indultam. Utolsó pillanatban lett futótársam is, aki gyorsabb tempóra képes mint én, hát nagyon jól is húzott végig a versenyen. Életemben nem voltam még ilyen nehéz futamon, a 21kilométerben több mint 600 méter szint volt, az is inkább a második felében. Végül egymást támogatva, egész jó idővel értünk célba, 127 induló közül abszolút 17.helyezést értem el 😎

Vasárnap pedig belevágok egy őrültségbe, ebből is látszik, hogy sose voltam normális, de szeretem feszegetni a határokat. Balatonfüred Ultramaraton 6 órás versenyén indulok. Sose futottam ennyit egyben, sőt még maratont sem. Nyilván nem az a cél, hogy lesérüljek, figyelni fogok testem minden egyes jelzésére, de szeretném becsülettel végigtolni ha már ottleszek.

Remélem nem voltam túl hosszú, verseny után ismét jelentkezni fogok.

Vegyél tőlem pár kilométert, ezzel támogatva a gyerkőcöket.

Szép napot 🙂

received_654191281656378

Török István

16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton
Egyéni félmaraton
Támogass!