Az ember mindig úgy gondol magára, vagy inkább másra...hogy bizonyos dolgok mindig csak mással esnek meg. Rossz dolgok, betegségek mindig a másikat érik utol. Saját magát nem. Így van ez mindaddig, amíg meg nem történik a baj az orra előtt, egy szerettével, egy közeli ismerősével talán saját magával. Reggel kilépsz az ajtón, a szomszédasszonyodra mosolyogsz. Nem is sejted, hogy mitől rettegett az éjszaka. Felülsz a buszra munkába menet, fogalmad sincs, hogy a melletted ülő nőre milyen teher nehezedik rá. A kollégád az irodában végzi a dolgát úgy látod...közben gondterhelt, mert a felesége bajban van. Nem tudhatod, nincs rájuk írva. Nem kiáltják bele a nagy világba. Csak csendben küzdenek lélekben, testben, csak csendben imádkoznak. Nem sejted, hogy ki az. Nem sejted kivel történik meg, ami veled biztosan nem csak mindig másokkal. Nagyon sokan vannak a mások. A szomszédnőd, a buszon melletted ülő hölgy, a munkatársad felesége. Nem kell tudnod róla ki az akit személy szerint érint. De tudnod kell, hogy vannak. A közvetlen környezetben. Sokan vannak. Én nem maradok csendben. Én kiállok és hangot adok neki. Én ideállok és kérek. Támogasd a célkitűzést, mert megteheted, hogy segíts és mert sosem tudhatod mikor történik meg közvetlen az orrod előtt. Hogy személyesen nem ismered a célközönséget lehet, hogy mégis éppen annak segítesz, akit valójában nagyon is ismersz..csak ő csendben imádkozik. A jótékonysági futásom a beteg gyerekekről szól, értük futok hétről hétre. Nekik most ez a héten 21 km-et hoztam el. A mai posztom viszont másokról szól. Ti tudjátok kik vagytok, akikért most szólok. Most értetek futottam. Azt a tüzet, energiát, amit a futásból nyerek mind nektek kínálom. <3