I'm always on top! Always...

Köszönöm, remekül megvagyok a rendszeres erősítésekkel és futásokkal. Az erősítő edzéseket most tavasszal emeltem egy nehezebb szintre. A 40-45 perc futásokat pedig 50 percesekre toltam fel egy hónapja, emiatt a kampány miatt. Minden remek: egyenesen, felfelé, előre haladok. Jó, múlt héten a vádlimat elfelejtettem nyújtani futás után, és már zsibbadt a fájdalomtól, mire mentem lefeküdni. Majd kipihenem, gondoltam már félálomban, de Gergő azon melegében vádli nyújtást rendelt el. Aztán tegnap a jobb lábamon, a sípcsont feletti izmom kezdett nyilallni, de mindjárt az első métereken. Kicsit jobban odafigyeltem a futómozgásomra, rendeztem a lábaim sorát, és már futás közben elmúlt. A legutóbbi erősítés közben pedig a már-már kockás hasizmomba hasított bele a fájdalom egy pillanatra – na nem ám gyakorlat közben, hanem amikor hasról hátra akartam fordulni két gyakorlat között... Ezért ma úgy döntöttem: nem csinálok úgy, mintha ezek lefelé kerekíthető tizedesjegyek lennének. Tökéletlenségem jelei, amikről fej leszegve meg fogok feledkezni. Inkább lelassítottam és jógáztam egyet. A jóga olyan, mint egy tökéletes tengerparti nyaralás, amiben van minden. Puha homokos, nedves és forró 😃 A jógában nem csak erősítés van, hanem nyújtások és csavarások is. Mindez relatív lassan, tehát időnként még a légzésemre is tudok figyelni. A jóga attól különleges, hogy nem a csúcsteljesítményre hajt, hanem az egyensúlyra. Minden héten az a programom, hogy legalább 5 nap eddzek. Ehhez az kell, hogy időnként ne legyek rest korán kelni, vagy egy fárasztó nap után még felkapni a futócipőt. Vagy tojni rá, hogy kicsit fáj a fejem. Vagy hogy esik az eső. Viszont egy idő után szinte hősnőnek érzem magam ettől a következetességtől. És A Hősnőben megmozdul az érzés, hogy megint és újra ugyanazt a bikaerős edzést, ugyanazt az 50 perc hosszú futást akarja hozni. Vagy jobbat! Esetleg gyorsabban. Ahogy munkában, a sportban is előfordul, hogy azt mondjuk magunknak: tegnap is kipréseltem magamból, ma miért ne tenném? Miért lépnék vissza, ha korábban már megcsináltam? Sőt, itt az ideje már megfejelni az eddigi eredményeket. Növekedni, sőt szárnyalni... Pedig a következetesség nem ezt jelenti. A következetesség nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan csúcsteljesítményt kell hoznunk. Sőt, perverz módon pont a csúcsteljesítmény elengedése tudja csak igazán meghozni a csúcsteljesítményt. Tavaly rendszeresen jógáztam, nem csak akkor, amikor már csikorogtak a kerekek. Nem emeltem a tétet, egyszerűen csak csináltam az egyensúly és a következetesség jegyében. Nem váltottam nehézségi szintet, nem mentem háromhetes erdei elvonulásra, nem akartam megtanulni fekete öves jóga pózokat. De ha már ott voltam, mindig megpróbáltam azt a fránya varjúállást is, amit a képen láttok. Százszor, ezerszer nem ment. Aztán pár hónap gyakorlás után egyszer csak mindkét lábam elemelkedett a földtől... Azt tanulom, hogy nem jó, ha mindig csak a célra hajtok. Kell a cél, de csak mint irány. S út közben érdemes magamat, s az utamat figyelni inkább. Ahogy Lao-ce írta: „A lábujjhegyre ágaskodó nem áll sokáig, a nagy léptekkel rohanó nem megy sokáig” Tao Te King, 24. 💝 Ha szeretted ezt az írást, keresd a sárga gombot és támogasd az ügyünket! Gergővel szeretnénk a futásunkkal minél több pénzt gyűjteni az Élménykülönítménynek, hogy még több súlyosan beteg gyereknek segíthessenek! 💝

More blog posts

Miért pont most indulok életem első futóversenyén?

Miért most? Mert eddig csak vártam, és vártam. 13 éve várok. ⏳ Először vártam arra, hogy elmúljon a lábfájásom. Addig ugyan nem sportoltam, de akkor már igencsak jó lett volna... Aztán elmentem gyógytornászhoz, és az önsajnálat télikabátjából kibújva kitornáztam magam a fájdalomból. ⏳ Akkor aztán arra vártam, hogy belejöjjek a futásba. Ez a milyen-színű-cipőt-vegyek korszak, amin minden futó átesik. Szerencsére akadt sötét rózsaszín... ⏳ Aztán belejöttem, és arra vártam, hogy többet tudjak futni, mint 5 km. Miért ne futnék többet, amikor Gergő már maratonokat (41 km) futott. ...