Sajnálom, hogy tegnap nem számoltam be azonnal, de délután 5-kor lefeküdtem szundizni és kétszer fél órás felkelést leszámítva ma reggelig aludtam :D Teljesen kimerültem. A szombat estém borzasztó volt. Én vettem át pénteken a többek rajtcsomagját is. Ennek felelőssége oly annyira hatalmába kerített, hogy mindenféle rémálmom volt arról, hogy elkések és otthon hagyom a rajtszámokat. Vasárnap reggel korán keltem. Próbáltam betolni egy adag zabot, de ilyenkor nehezen megy az evés. Lenyomtam még egy gyógytornát és próbáltam megnyugodni. Kicsit túlstresszelem a versenyeket. A helyszínt az Élménykülönítményes sátornál kezdtem. Oda beszéltem meg a többiekkel is a találkozót. Erőt adó csatakiáltás, lila harci napocska és szívecske az arcomra, bemelegítés, közös fotó :) Tök korán nekiindultunk a rajnak, de még így is necces volt a mosdó sor. Főleg Bence miatt izgultam, aki az 1-es zónából indult, így minden pillanat számított. Az én zónám egy jó 10 perccel később került a rajtvonalhoz, így "ráértem". Térdügyileg mondhatnám, hogy meghazudtoltam magam. Tök jól bírtam, sőt volt 4:35 perc/kilométerem is. A Stravát nézve látható, hogy a fele távnál kezdtem el fáradni. Időben is lassultam és mind térdileg, mind fizikálisan kezdett megviselni a futás. Volt is egy mélypontom, amit próbáltam azzal átugrani, hogy innen „már csak” vissza kellett futni a Margitszigetre. A hétköznapokban is gyakran az tart életben, hogy már csak haza kell mennem és akkor miért is sétálnék, ha futhatok is :D A legjobb pillanatokban találkoztam az erős szurkolói hullámokkal. Meznye a Petőfi hídnál lesett minket, ami meglepetés volt. A Élménykülönítmény csapata több ponton is erőt adott. Egyszerűen csodálatos a szurkolói erő, köszönöm ? Ezen felül rengeteg ismeretlen biztatott, egy halom kisgyerekkel pacsiztam és egy csomó önkéntes adott ütemet a továbbiakhoz. Ki kell emelnem a Suhanj! Alapítványt, akik átváltottak a Bátor Tábor kántálására, ahogy megláttak egy-egy lila pólót. Az utolsó 3 kilométer volt a legkritikusabb. Próbáltam elterelni a figyelmem, hogy Bence már a célban vár, mert lefutotta élete legjobb félmaratonját 1:32:49-el. Ott vár Laci, aki szintén meglepetésként kijött szurkolni a munkatársainak. Ott vár a két legjobb barátnőm és Atesz és megölelgetnek és eszünk egy órás hambit miután beértem. Ilyesmik :D Összességében fizikálisan rosszabbul bírtam, mint térdügyileg, mégis ez lett az egyéni legjobbam, ami 01:53:40. Nem sokat vertem magamra a téli Zúzmara óta, de nulla készüléssel igazán elégedett vagyok a nők közötti 376. helyemmel.   Tegnap még annyi erőm maradt, hogy elkezdtem készíteni a köszönöm apróságokat azoknak a támogatóimnak, akik ismertek a számomra. Szóval nem felejtettem el! Rajta vagyok ;)   Bár nem fogok már sokat írni, de ez még nem az utolsó posztom. Van még két aktív hét azoknak, akik eddig lemaradtak, de még szeretnék bepótolni a jótékonykodást ;)