Úgy tűnik, hogy a Blog írása most nem megy olyan pörgősen, mint korábban, vagy a korábbi kampányomban... Szerettem volna írni, történtek is események, de nem tudtam mit is irjak, hogy is irjak, végül nem irtam. Nyilván így a kampánnyal sem történt sok minden. Elgondolkodtam azonban, hogy ... Érdekel egyáltalán ez valakit? Ha írok, több lesz a támogatás? Elolvassa egyáltalán ezeket valaki? És hogy jó-e, ha a sikereimről irok... Éngem a sikerek motiválnak, a célok, és a teljesítmény. Azonban azt látom, hogy hiába futok, uszok, vagy bringázok többet, vagy gyorsabban, nem kapok nagyobb támogatást. Így hát ezekről nem írok. Írok akkor arról, hogy miért is írok mégis... Hogy miért van egyáltalán a kampányom: Sokan tartanak bunkónak, nagyképűnek, parasztnak, és egyéb nem túl pozitiv jelzőkkel illetnek. Pedig csak őszinte vagyok. Aki jobban megismer, mert van aki kiváncsi rám, és meg akar ismerni, az tudja, hogy egyenes, és segítőkész ember vagyok. Konok, makacs, és sokszor eltántoríthatatlan. A gond ott kezdődik, hogy ezt másoktól is elvárom, és ez sokszor bántásnak tűnik. Visszatérve... A BátorTábor egy olyan ügyet képvisel, és olyan módon teszi ezt, ami mellett nagyon szivesen állok ki, hosszú távon támogatom őket, és igyekszem másokat is arra sarkallni, hogy tegyék ugyan ezt. Ezért is kezdtem el az előző kampányomat, és vágtam bele ebbe is! Segíteni szeretnék! Szoval ne engem támogassatok, hanem a beteg gyerekeket! Minél többen, és minél többel! Köszönöm, Balázs