Rendhagyó módon kezdődött a hét, elfogadták jelentkezésem a Bátor Tábor Alapítvány Élménykülönítmény programjába. Az augusztusi Korinthosz 160 ultramaratonig vállaltam, hogy 150 ezer forintot összegyűjtök beteg gyermekek táboroztatására.   Az adományozás sokáig idegen volt számomra. Családunk sokkal inkább állt közelebb azokhoz, akik inkább adományra szorultak. Persze az adakozás nem teljesen az anyagi helyzet függvénye. Viszont mikor később jobbra fordultak a dolgok, a „minden fillért megfogunk” –elv annyira beégett már, hogy ezt nagyon nehéz volt levetkőzni.   Úgy tartják, hogy az igazi szeretet az, amikor úgy adunk valamit, hogy egyáltalán nem várunk érte semmit. Mert ha várunk, azt már inkább ragaszkodásnak hívják. Ragaszkodunk a viszonzáshoz. Bár a világ rendje az „adok-kapok” elv alapján működik, sajnos ezt olyan területen is használjuk, ahol kifejezetten káros, például az emberi kapcsolatoknál.   Visszakanyarodva az elejéhez, most éppen gyűjtök. És ami furcsa, hogy semmilyen ellenérzést nem tapasztalok, amikor kérek másoktól. Nyilván azért, mert nem magam részére kérem, hanem jó ügyért. Régen kifejezetten utáltam kérni. A banktól is csak azért kértem hitelt, mert tudtam, hogy ők járnak vele jobban. :D A viccet félretéve, az adomány-gyűjtés azért (is) jó dolog, mert egészen apró adományokkal is sokat lehet segíteni. Sokkal egyszerűbb pár száz forintot kérni, és persze adni, mintha kéthavi fizetéssel tennénk ugyanezt.   Az mondjuk nem kis meglepetést okozott, hogy a környezetem mennyire adakozó. Egy hét alatt 87%-ot sikerült összegyűjtenem, vagyis 131 ezer forintot. Ennek igazán örülök. :)   Persze nem szabad megfeledkeznem a másik vállalásomról: lefutom a Korinthosz 160 km-es távját, ami akárhonnan nézem, egész életem eddigi legnagyobb kihívása. Erre egyedül nem lennék képes. Szükségem van az edzőtársakra, versenytársakra, közösségi futásokra, egy remek edzőre, környezetem és most már a Bátor Tábor támogatására is.   A felkészülés a vártnál jobban megy. Az edzőm, Maráz Zsuzsi, aki éppen tegnap vette át zsinórban harmadszor az Év Ultrafutó Díjat, kihozza belőlem a legtöbbet. Tény és való, hogy ilyenkor télen nem egy alkalom van, amikor magamtól tuti nem mennék ki futni, de ott az edzésterv… Muszáj menni.   A héten 45 km-t futottam síkon, különböző terhelésű intervallokkal. A hetet megkoronázta, hogy végre eljött az első verseny időpontja is, tegnap délután rendezték a Tajga Trail-t. „Kicsiben” kezdtem az évet, szűk 10 km-t és 300 m szintet kellett lefutni Budakeszi tükörjéggel borított erdeiben. Szerencsére a csúszásgátló a barátom volt, így egy igazán remek idővel, 51 perc 16 másodperccel az abszolút 5. helyet szereztem meg.   Mostantól versenyt verseny fog követni, a Korinthoszig tervek szerint 8 versenyen indulok, fokozatos terheléssel, az utolsó kettő egy aszfaltos- és egy terep-ultra lesz. Izgalmas félévnek nézek elébe. :)