* című film jutott eszembe, nem a mai hanem az azelőtti futásról. No aztán meg egyből a Bátor dal (https://www.youtube.com/watch?v=oHI5bGB2PWc). Nagyrészt egyedül megyek ki futni, de egyáltaán nem érzem a magányt, sőt. Vasárnap kimondottan jól esett kora hajnalban indulni és a nyálkás, ködös sötétben futni, mert egy lélek nem volt az utcán, illetve a pályán. Résztávoztam, életemben először elemlámpával (elemlámpának álcázott telefonnal), ez fokozta a jó élményt és a jótékony csend hatását. Valahogy a hömpölygő tömegben sokkal inkább érzem a magányt, viszont arra remek orvosság a már előbb említett zene (is) vagy például a tábori élmények, egy-egy erőt adó történet. A résztávozás óta pedig felpörögtek kicsit az események, nem csak a lábaim. Megérkezett a versenycsomag, egy póló, futózsák, információs anyag, belépők, rajtszám. Juhéj! Ez dupla öröm, egyrészt nem tévedt el a postán, másrészt a kezdetleges kínai tudásommal is sikerült elintézni, hogy miattam se vesszen el. A másik a futócipő, nyilván a színei is jók :-), de sokkal fontosabb, hogy olyan, mintha felhőn lépdelnék. Az előzőben nagyon fájt már minden lépés, így a mai futás örömfutás volt az első perctől az utolsóig (Egy óra, lépcsőzéssel megtűzdelve). Utólag vettem észre, hogy még ráadásul környezettudatos a márka, ha jól számolom, ez már öröm a köbön. Nem mellesleg passzol majd a másik, hamarosan érkező csomagban lapuló darabhoz, amiről remélhetőleg a következő posztban lesz szó:-) Következzen akkor az elmaradhatatlan kép! Csodás napot!