Tavaly volt egy őrült fogadalmam: le akartam futni a maratont, minden áron. Hónapokon keresztül küzdöttem a célomért, hol könnyel, hol verítékkel - és csak a legritkább esetben mosollyal. De végül sikerült. 2011. október 2-n beléphettem én is a maratonfutók egyre bővülő, de mégis különleges táborába. Amikor célba értem, testileg-lelkileg meggyötörten, megtettem a következő fogadalmam: soha többé nem akarok maratont futni. Majdnem egy év telt el azóta, és mostanáig sikerült is tartanom magam ehhez a sportriportertől idegen vállaláshoz. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom, Korn Anita kollégám és barátom volt az. Arra kért, fussak maratont. Már épp nyitottam volna a szám, hogy mentegetőzni kezdjek, amikor azt is elárulta, hogy miért. Hogy segítsünk a Bátor Tábornak, hogy segítsünk a daganatos gyermekeknek. Azoknak, akik mindannyiunknál sokkal-sokkal bátrabbak. Ezek után nagyjából 10 másodpercig tartott még a beszélgetés. Nem volt több kifogás, nem volt több mellébeszélés. IGEN, meg akarom csinálni! Ismét futni akarok! Úgyhogy - bár 11 hónapon keresztül egyetlen alkalommal sem gondoltam volna - október 7-én én is ott leszek a Spar Budapest Maraton rajtjánál. Nem azért, mert újra maratoni hős szeretnék lenni, hanem mert segíteni szeretnék a valódi hősöknek. Kérlek, Te is tedd meg ezt! Fogadd örökbe jelképesen egy kilométeremet - amely alatt, ígérem, csak Rád fogok gondolni! -, támogass minket, hogy a Bátor Tábor gyermekeit is megajándékozhassuk minél több sikerélménnyel!