Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.
Az elmúlt èvekben több kisebb nagyobb túràn vettem részt. Meghatàrozó èlmèny volt számomra a tavalyi Szomori teljesítmènytúra, ahol a 23km-es tàvot sikeresen, szintidőn belül teljesítettem. Igazi kihívàs volt számomra. A gondolataimba merülve, a táj szépsègeiben gyönyörködve döntöttem el, hogy újabb túràkon szeretnèk részt venni. A Gerecse 50 teljesítménytúra 30 km-es távja ismét kihívást jelent. Most azonban egy nemes ügyhöz is csatlakoztam. A Bàtor Tábor Alapítvány súlyosan beteg gyerekek számára gyűjt adományokat. A súlyos betegségekkel küzdő gyermekek számára a gyógyulás nemcsak orvosi kezeléseken múlik, hanem szereteten, támogatáson és reményen is. Most rajtunk a sor, hogy megváltoztassuk életüket! Miért fontos a segítséged? • Mert minden egyes forint, amit adsz, egy lépéssel közelebb viszi a gyermekeket ahhoz, hogy teljes életet élhessenek. • Mert ezzel nemcsak a beteg gyerekeket, hanem családjaikat is erősíted, akik a legnehezebb pillanatokban is mellettük állnak. Célom, hogy 250000 forintot gyűjtsek ezzel a túrámmal. Köszönöm szépen előre is a támogatásotok, minden bíztató szóért hàlás vagyok.
Hajrá🙏
Sok sikert
Hajrá Timi! 😊
Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!
Hajrá🙏
Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!