Engi Gyula

Az idei lesz sorozatban a negyedik Balaton átúszásom. Úszni kicsit több mint négy és fél éve tanultam meg, azzal a céllal, hogy teljesítsem az első 5,2 kilométeres távomat. Ez 2019-es átúszáson sikerült is 9 hónap úszás oktatás, valamint aktív felkészülés után. Azóta minden évben részt vettem rajta és sikeresen át is értem a déli partra. A második alkalommal vettem észre a célba érve a lila pólósokat, akkor még nem tudtam pontosan, kik is ők. Kis utánajárással megismertem az Élménykülönítményt és az idei évre elhatároztam, hogy szeretnék egy jótékony célért úszni. Úszásommal a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítványt szeretném támogatni. Adománygyűjtési célként 150.000 Forintot tűztem ki. Az úszásomból néhány méter örökbefogadásával Ti is tudtok segíteni a célom elérésében. 💪🏊‍♂

Gyűjtött pénz 58 000 Ft
Kampányok 1 db
Blogbejegyzések 8 db

Kampányok (1)

Sport

Engi Gyula

40. Lidl Balaton-átúszás

Lezárult

58 000 Ft Cél 150 000 Ft 38 %

Blogbejegyzések (8 )

Felkészülés

Sajnos ismét kicsit késve, de szeretném megosztani a legutóbbi "edzés" adatait. Még egy van hátra a héten, a következő már a szombati lesz. ;)

Felkészülés

A mai úszás egy képben 🏊‍♂😁

Felkészülés

Igaz kicsit megkésve sikerült feltölteni, de a héten sem maradt el az úszás, ahogy korábban is írtam júliustól 3500 méter a cél. Azt hiszem ez most sikerült 🤩

Felkészülés

A tegnapi nap kivételesen futni voltam. A következő alkalommal megpróbálom a 10 kilométert. 💪

Felkészülés

Ma sem maradt el a felkészülés, bár az aktivitásmérő megviccelt, így a tényleges táv 2750 méter lett. 🙂

Felkészülés

Nap közben nem volt időm a bejegyzést megírni, de ettől függetlenül tegnap sem maradt el a felkészülés. 🏊‍♂ Hétvégétől 3500 méter a cél 💪

Felkészülés

A mai nap aktivitás mérő nélkül, de ismét sikerült 2500 métert úszni. Júliustól 3500 méter lesz a cél. A helyszín ismét a Tiszaújvárosi Sportcentrum volt. 🏊‍♂

Felkészülés

Mint minden évben, így idén is fontos a felkészülés az 5,2 kilométeres távra. A képen a szombat délutáni edzés eredményei láthatóak.

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás