Annapurna bátrai Blogbejegyzések

Írország legmagasabb pontján…The highest point in Ireland

Múlthéten ígértem, hogy lesz egy újabb beszámolóm és képeket is töltök fel. Már csak kicsivel több mint egy hét van az Annapurna túráig. Már nagyon várom, nagyon izgatott vagyok! Már mindent megvettem, felszerelkeztem és úgy érzem a felkészüléssel is elég jól állok! 🙂 Még soha nem estem el ennyiszer túrázás közben mint az elmúlt szombaton. Péntek este leutaztam Co. Kerry-be, ami Írország Dél-nyugati megyéje(szerintem az egyik legszebb). Itt található az ország legmagasabb pontja, kicsivel magasabb, mint a mi Mátránk, az 1038 méter magas Carrauntoohill. Szombaton reggel már korán felkeltem, hogy gyorsan megmásszam a hegyet, amire azt írták, hogy 3 különböző úton lehet megközelíteni, és mindegyik túraút 7 órás. Hát sajnos az ottani útlezárásnak köszönhetően(vagy nem sajnos) elég sokat tekeregtem a szakadó esősben az egysávos, de kétirányú úton! A környezet csodaszép volt, a szürke időjárási körülmények ellenére is. Elérkeztem a Killarney Nemzeti parkba, ahol közölték, hogy ellentétes irányba kell mennem(szuper, tehát vissza ahonnan jöttem) 😀

Végül sikerült odatalálnom, ahonnan indulnak a túraútvonatal a Carrauntoohill-re. A parkolonál elindultam egy irányba és összetalálkoztam egy párral, meglepetésemre a férfi magyar volt, a párja lengyel és mindketten Dublinból jöttek. Végül együtt másztuk meg a hegyet, közben beszélgettünk, sokat nevettünk, mert mindegyikőnk esett kelt, és sáros volt a rossz időjárás miatt. A legmeredekebb pont az úgynevezett Devil’s Ladder ami nem tudom pontosan milyen magas, de teljesen függőleges, kövekkel kirakva. A mászás felfelé(és visszafelé is) veszélyes volt, gyakorlatilag a vízesésen másztunk fel. Mikor felértünk a tetejére, már egyre kevésbé láttuk az utat ahonnan jöttünk és mire felértünk a tej ködtől semmit se láttunk 5 méternél előrébb. A Devil’s Ladder tetején iszonyatos szélfúvás volt, és szinte futottam fel a csúcsra. A keresztnél csináltunk egy pár képet, de jöttünk is le, mert nagyon hideg volt, tornádó szerű szélfúvás és eső, köd, tehát minden, amit csak el lehet képzelni.

A lejövetel már könnyebb volt és a végén meg is lepődtem, hogy végül a rossz időben 5 óra alatt teljesítettük a túrát. Tegnap úgy éreztem, hogy megérdemlem a fáradt izmaimra a jakuzzit és a szaunát. A héten még tréningezem magam, elvileg tervben van, hogy minden nap ellátogatok az edzőterembe, és szombaton pedig végigjárom, a szintén 7 órásnak írt útvonalat, a The way to the Heaven vagyis a Cuilcagh Legnabrocky Trailt, mely 7.4 kilométer hosszú Észak-Írországban. Utána pedig nincs más hátra, mint az Annapurna Circuit! Már nagyon várom!

 

I have climed the highest mountain in Ireland on Saturday. I drove there on Friday night, because the Carrauntoohill in Co. Kerry is 3.5 hours from Dublin by car. The weather in the citytown was beautiful, but when I arrive to the way start it was getting worst. As usual in Ireland it was raining and grey. When I startedthe way, I have met with a trekkers couple, the guy was Hungarian as well and her wife was Polish. We went to climb together and in my opinion it was better and safer then climb alone. The way everywhere was so slippy and wet with mud. I have fallen minimum 10 times on the way. The most difficult part was the Devil’s Ladder, it is so steep, stony and we have walked up and down in the waterfall! When we climed the Devil’s Ladder, the view was so foggy and the wind was like a hurrican. Actually today we have got Ophelia hurricane in Ireland, so maybe than was the start. 🙂 To climb up it was not difficult, because the wind pushed me to the top. We have made few picture with the cross and then we climbed down.

The average trekking hours is 7 hours on this way, but I did under 5 hours in this ridicuolus weather, so I think I have made in record time the highest point in Ireland. Yesterday I felt I need to go to jakuzzi and sauna to relax my muscles.

I’m so excited to go to the Annapurna Circuit, until I try to go to training myself in the gym with the running machine and on the classes. And of course I going to do my last outside training on Saturday in Northern Ireland on the Cuilcagh Legnabrocky Trail way, or the other name as a The Way to the Heaven! 🙂

I going to write another blogpost after this trip and then just after Nepal! I’m so excited already! I can’t wait to go and see the mountains!

IMG_0695

Annapurna bátrai

Annapurna körút
teljesítménytúra
Támogass!