Nem is tudom, hogy hol is kezdjem, sok minden kavarog bennem. Egyrészt hihetetlen, hogy ennyien segítetek, álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan mellém álltok, óriásiak vagytok!!! Másrészt viszont az "én részemmel", a futással eléggé el vagyok maradva. A dunaújvárosi duatlon verseny óta nem volt futócipő a lábamon (és nem, mezitláb sem futottam... :)), 2 teljes hetet kihagytam az edzésekből. Mondhatnám, hogy baromi fáradt vagyok, Boróka miatt (a kis 17 hónapos tündérem) nem sokat alszom, stresszes a munka, a napi 40 km bringa mellett futni már nincs erőm; de ezek csak kifogások. De valahogy tényleg ez a helyzet. Ha rágondolok a futásra, kiráz a hideg. Ennek ellenére azért megembereltem magam és szombaton futottam egy fémaratont, nyilván 21 km-el kell kezdeni ennyi kihagyás után... :) Nem mondom, hogy jól estett, pedig nagyon biztonsági tempót választottam, de 15 km után már minden bajom volt. De aztán jött valami ami miatt most egyáltalán billentyűzetet ragadtam: arra gondoltam, hogy tettem egy vállalást és nem engedhetem meg magamnak, hogy feladom, megállok és annyiban hagyom. Így tulajdonképpen a Bátor tábor és ti adományozók adtatok erőt, hogy végigvigyem és lefussam azt a nyamvadt félmaratont. Pedig fájt, piszkosul fájt fejben is és fizikálisan is. Máskor is voltak holtpontjaim, de most először nem "saját erőből" kellett legyűrnöm, hanem tőletek kaptam a segítséget ehhez. Ez nekem új és nagyon jó érzés, simán be is húztam a futást. Nem akarok nagy közhelyeket puffogtatni és példázatot írni, de azért van tanulság: ha az ember ad, akkor sokszorosan vissza is kap és  ez fantasztikus érzés! :) Köszönöm nektek, hogy adtok, adtatok! #hajrabatortabor