Önkéntesség

Mindig úgy érkezem az önkénteskedésre, hogy szeretnék többet adni magamból, mint amit én kapok... de eddig még nem sikerült, mert azok a kis hősök, akikkel találkozom, óriási energiával töltenek fel 💪✨. Ez persze csak egy érzés, mert amikor a munkánk gyümölcse "leesik", mi már messze vagyunk. A koordinátoraink és az alapítvány többi munkatársa azonban gyűjti a visszajelzéseket. Ezekből, és a Yale Egyetem 2014-es kutatásából is kimutatható, hogy azok az élményterápiás eszközök, amelyeket a táborban és a kórházban alkalmazunk, egyértelműen pozitív hatással vannak a táborozókra 📊🏥. A TE támogatásod eredménye sem marad el: boldog táborozók, kedves, odaadó önkéntesek képzése, erőt adó családi emlékek és felbecsülhetetlen mosolyok születnek belőle 😊❤️. Az úszásig elkövetkező időszakom is tele lesz még izgalmas eseményekkel és programokkal! 🚀 Ha minden a tervek szerint halad, részt veszek még kórházi programokon, ahol játszani fogok a bátor gyerekekkel. Emellett, még az úszás előtt, egy nyári turnuson is ott leszek, mint házi cimbi 🏊‍♂️🏕️. Itt majd betekintést adok NEKED is ezekbe a programokba, mert NÉLKÜLED ez nem valósulhatna meg. Köszönöm, hogy velem tartasz ezen az úton! 🌟

További blogbejegyzéseim

Kicsit Másképp

A hétvégén felkészülésként az Öbölátúszást szerettem volna teljesíteni, de a délelőtti rajtot az időjárás miatt elhalasztották a szervezők. 🌧️ Sajnos nekem már a délutáni rajt nem fért bele, de azért medencében leúsztam a kitűzött 1500 méteres távot. 🏊‍♂️ Örültem volna, ha sikerül nyílt vízben edzeni egyet, de az élet most máshogy hozta. 🌊 Az adományozás sem mindig megy tervszerűen, de ha engedsz az érzésnek és hiszel a célodban, TE is megtalálhatod annak a legmegfelelőbb módját. 💖 Örülök, ha a kampányomat támogatod, de annak is, ha más formában tudod azt megtestesíteni. A példámat ...

Felkészülés

Sziasztok, Szeretnék elsősorban pár választ adni, mert sokan kérdezitek, hogy miért is csinálom, és hogy hogy készülök rá. Igazából sehogy. Mármint semmi különöset nem teszek. Szerintem. Csak azt csinálom amit amúgy is szoktam. Csak most elmondom ezt nektek is, hogy tudjatok róla. Ennyi. Igazából úgy gondolom szerencsés vagyok, hogy ezt a semmit csak úgy megtehetem. Akkor amikor akarom. Akárhányszor. És tudom, hogy zömében, akik körülöttem vannak ti is megteszitek ez a semmit, talán fel sem tűnik nektek, de megteszitek. Miért csinálom? - hogy azoknak a gyerekeknek is minél több ...