Szombatra szerveztünk magunknak egy helyi Balaton-átúszást. A csapat 2/3-a volt jelen; össze is úsztunk együtt 20600 métert. Büszke vagyok a csapatomra!!! :) Hogy nekik milyen élmény volt, azt csak ők tudják. Én a saját tapasztalatomat tudom megosztani. Nos, meglepően jól ment. Féltávig csak a számolással volt bajom: könnyen elkalandoztak a gondolataim, és olyankor elfelejtek számolni. :) Mármint fejben követni, hogy hányadik hossznál járok. Szóval féltávnál éreztem, hogy - az emelt dózisú magnéziumadagom ellenére - érkezik a jobb vádlimba a görcs. Még éppen elcsíptem, és nem engedtem teret neki: 50 métert úgy úsztam, mintha a jobb lábam helyén egy talpas derékszög lett volna. Bejött. :) Ezután gond nélkül ment le szinte a maradék táv. 4000 méternél kezdett el fájni a váll- és karizmom, de még elviselhető mértékben. Annyira azért mégsem, hogy eltántorítson akár csak fejben is a célomtól. Minél közelebb vagyok a végéhez, annál könnyebb és felszabadítóbb az érzés. Eredetileg úgy gondoltam, elég lesz az 5000 méter is, végül 4800 környékén eldőlt, hogy a balatoni táv simán meglesz. Persze fáj a test, de kevés ennél jobb érzés van - ami a fájdalmakat illeti. :) Készülj, Balaton, jövök! Én felkészültem! ;) Edina Ui.: ezt az 5,2 kilóméteremet Bercinek ajánlom. Bercinek, akit még nem ismerek, de nagyon várom a találkozást! Kívánom, hogy a születésed legyen békés és csodálatos élmény!  <3