Ha ez egy kérdés lenne és rövid választ kellene rá adnom, akkor egyértelműen a "nem"-re szavaznék, mert nincs rá szükség. De ha kicsit hosszabban kifejthetem, akkor tudom árnyalni a képet :) "Zene nélkül mit érek én?", hangzik a nóta. Valóban így van, kell a zene otthon, úton, koncerten, ünnepeken, reggeli ébredéskor... Futáshoz nem szoktam zenét hallgatni. Korábban bajlódtam vele, de meguntam, hogy még egy kütyüt kell magammal vinni, amit rendszeresen tölteni kell, ráadásul folyton kiesik a fülemből. De a kezdeti motivációt mégis megadta az edzésekhez, tehát segítség volt. Később csatlakoztam két futóklubhoz is, így társakkal együtt gyűjtjük a kilométereket, nincs szükség a zenére. Később meg már nem is hiányzott. Viszont tegnap újra magammal vittem a fülhallgatót, így friss véleményt tudok írni. Egyrészt nincs már a sok zsinór, a bluetooth technológia csodákra képes:), másrészt puding próbája az evés... Úgy tudok csak véleményt alkotni, ha tesztelem és nem csak a megérzéseimről írok. Jó volt, tényleg tetszett. Viszont ezután sem lesz a kötelező felszerelésem, de meg tudom érteni azokat, akik így futnak. Könnyű azt mondani, hogy nincs rá szükség. Vannak esetek, amikor kisegíthet egy jól megválasztott talpalávaló... Igaz, hogy már nem lóg mindenfelé a zsinór, de akkor is a fülbe kell helyezni egy kütyüt, kényelmesebb lenne, ha egyszerűen beültetnék bőr alá... :) Viccesen hangzik, de lehet nem is olyan távoli jövő ez... Nekem egyértelműen a zúzósabb vonal jön be. Van jó- és van rossz zene, mindig alkalomhoz választok dalokat, előadókat. A mostani futósomhoz egy válogatást hallgattam, a "Metal Charge 180 BPM"-et. A BPM jelenti a percenkénti leütésszámot, vagyis "az egy perc alatt végbemenő leütések száma egy adott műben". Érdemes ez alapján keresgélni a számokat, mert óhatatlanul is felvesszük a szerzemény ritmusát, ami lehet túl lassú vagy túl gyors is... Szóval nem biztos, hogy a kitűzött edzésintenzitás fenntartásában használ. Váltanom is kellett stílust, mert túl gyors volt az ütem és ezáltal a tempó:) Ahol egyébként segíthet, azok a hosszú futások ismert terepen, ha nincs futótárs. Ismeretlen helyen és városi forgalomban nem ajánlatos, mert elvonja a figyelmet. Gyors edzéseknél és terepen sincs létjogosultsága, mert csak zavaró körülmény. Viszont!! Versenyen a zenei pontok fantasztikus hangulatot teremtenek. Amikor az Andrássy út közepén szól egy versenyzongora vagy az Operaház előtt kórusban énekelnek... Hááát, az felemelő érzés! Ilyet csak Budapest nyújthat. Utólag visszagondolva is libabőrös lesz tőle az ember :) Hasonló érzés, amikor a rajt előtti pillanatokban dübörög az AC/DC. De ilyen lehet a triatlonosoknál Nagyatádon a Vangelis zenéje. (ezt ugyan élőben még nem éltem át, de videón is átjön az adrenalin löket:) Száz szónak is egy a vége: a zene az kell... :) Utószóként egy nem teljesen idevágó téma, de nem mehetek el szó nélkül a hétvégén Berlinben lezajlott maratoni csúcsdöntés mellett. Van ez a kis kenyai futó (1,67 m és 56 kg), a neve Eliud Kipchoge. Olyan világcsúcsot hozott össze, ami korábban elképzelhetetlen volt, 2:01:39 az új rekord. Régóta követem a pályafutását és személyes kedvencem, a lazaságával és a szerénységével. Olyan stílusban fut, amit tanítani lehet, de nem érdemes, mert erre születni kell. Mindig mosolyog, pedig közben csak a kitűzött célra koncentrál. A célba érve az volt az érzésem, hogy még maradt is benne és a tekintete azt sugallta, "nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam"... :)