Szeretem ezt a versenyt. Itt futottam 2007-ben életem első félmaratonját, majd a következő évben már a feleségemmel teljesítettük a "legyőzhető távolságot". Előtte 16 km volt a leghosszabb táv, de éreztem, hogy menni fog a 21,1 km is. Szokták tanácsolni, hogy ne fussuk le előtte a versenytávot, mert aki a Mount Everestet akarja meghódítani, az sem mászik fel előtte próbaképp ugyanarra a hegycsúcsra... :) Ezt a versenyt már nyolcszor abszolváltam Budapesten, ennél többször (10x) csak Ingolstadtban teljesítettem ezt a távot. A fővárosi versenyen nem tudnak és nem is akarnak gyors nyomvonalat kijelölni, tehát aki egyéni csúcsot akar futni, az ne ide nevezzen. Helyette egy gyönyörű pályán futhatunk, műemlékek és látnivalók sokasága között. Idén módosult az útvonal és a rajtközpont is, mert a Városliget éppen felújítás alatt áll. Szerintem jól sikerült kiválasztani az új helyszínt, ami az ELTE Lágymányosi Campusa lett. Kellett a nagy terület, mivel idén közel 11 ezer egyéni és 1700 váltó csapat indult. Korán reggel kellett indulni, mert szokatlan módon már 8 órakor eldördült a rajtpisztoly. Ez is jó döntésnek bizonyult, mert már délelőtt 25°C-ra kúszott a hőmérséklet. Számomra ez nem éppen ideális versenykörülmény, de nem egyéni csúcsért indultam, ezért nem is stresszeltem magam ezen. Szinte végig a rakparton futottunk, ami nekem passzol, mert jól viselem a monotonitást. Így viszont kimaradt a hangulatos Andrássy út, a Lánchíd, a Hősök tere és a híres-hírhedt Nyugati téri felüljáró... :) Volt viszont Margit-sziget, árnyékos részekkel. De ehhez hidakat kellett mászni és fordítókban lassítani/gyorsítani. Ezt leszámítva minden és mindenki a futókat segítette. Szokásosan jókor és jó helyen voltak a frissítők, a zenei pontok és a lelkes(ítő) szurkolók. Sokat segítettek abban, hogy elégedetten száguldottam át a célvonalon. 1:30:35 lett a vége, teljesen elégedett vagyok ezzel az időeredménnyel; minimális hiányérzet csak amiatt lehet, hogy kicsivel 90 percen kívül kerültem... Ha kilométerenként 2 másodperccel gyorsabb vagyok, akkor 1:29 is lehetett volna. Nem tűnik soknak, de mégsem lett volna most reális. Próbáltam az iramfutókkal együtt haladni, amíg komfortos volt, később is lőtávolon belül voltak, de túl sok energia lett volna utolérni őket és nem is ez volt a cél. Az egy kamikaze rohanás lett volna, de felesleges kockázatot nem vállaltam. Kár lett volna egy túl gyors kezdés miatt lassulni a végére. Ez a verseny is a maratoni felkészülés része, ezért nem erőlködtem és nem facsartam ki magamból minden tartalékot. Nagyszerű érzés, hogy még így is ilyen jól sikerült a verseny. Viszont jegesmedve üzemmódban (10°C környéke) biztos van még benne(m) 1-2 perc tartalék... Motiváció volt, hogy most nemcsak magamért futottam, hanem a Bátor Táborért is. Még akkor is, ha hivatalosan majd az októberi 42,2 km-re veszem magamra a megtisztelő bátor táboros lila pólót. Azt lehet mondani, hogy ez a félmaraton volt az idei maraton főpróbája, teljes sikerrel.